Cáfolta a francia Alpokban az előző héten történt repülőgép-katasztrófa ügyében eljáró marseille-i ügyész szerdán, hogy a nyomozóhatóság videofelvétellel rendelkezik a gép lezuhanása előtti utolsó pillanatokról. „Ha valaki rendelkezik ilyen felvétellel, köteles azt azonnali hatállyal átadni a nyomozóknak” – olvasható Brice Robin közleményében. A marseille-i ügyész cáfolta, hogy „a vizsgálat jelenlegi állásában lenne egy vagy több videofelvétel az Airbus A320-as katasztrófájáról”.

A Bild című német lap és a Paris Match francia magazin online kiadásában kedd este azt írta, hogy a helyszínen előkerült egy adathordozó, amelyen találtak egy videofelvételt a gép lezuhanása előtti utolsó pillanatokról. A néhány másodperces, homályos – a Bild és Paris Match szerint is hiteles – felvétel az utaskabin hátsó részében készült.

Személyeket nem lehet azonosítani rajta, és azt sem tudni, hogy ülő vagy álló helyzetben készült-e, de legkevesebb háromszor hallani fémes hangzású ütés zaját, ami alátámasztja a katasztrófa körülményeit vizsgáló hatóságok eddigi megállapítását, miszerint a kapitány megpróbálta betörni a pilótafülke ajtaját baltával, hogy megakadályozza a katasztrófát. A felvételen állítólag hallatszik, hogy több nyelven azt sikoltják: „istenem”, ami arra utal, hogy az utasok tudták, milyen helyzetbe kerültek.

Befejeződött az áldozatok maradványainak összegyűjtése

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Befejeződött a francia Alpokban múlt héten lezuhant Germanwings-repülőgép 150 áldozata földi maradványainak összegyűjtése a katasztrófa helyszínén – közölte kedd este a francia csendőrség. Jean-Marc Ménichini alezredes elmondta, hogy mivel már nincsen több holttestmaradvány a helyszínen, szerdán mintegy húsz, hegyvidéki beavatkozásokra kiképezett katona csatlakozik a helyszínelőkhöz az áldozatok személyes dolgainak összegyűjtésére. A tiszt azt is jelezte, hogy a szakértők továbbra is intenzíven keresik a gép második, a repülési adatokat rögzítő fekete dobozát. Francois Hollande francia államfő napközben ígéretet tett arra, hogy legkésőbb a hét végére valamennyi áldozatot azonosítják.

A francia csendőrség is cáfolta, hogy létezne ilyen felvétel. „Ezek az állítások teljesen hamisak” – mondta a CNN amerikai hírtelevízióban Jean-Marc Ménichini alezredes a francia csendőrség részéről. Elmondta, hogy a baleset helyszínén több mobiltelefont is találtak, de még egyiknek sem elemezték ki a tartalmát. A készülékeket a csendőrségnek a Párizs közeli Rosny-sous-Bois-ban található bűnügyi kutatóintézetébe küldik majd el, s ott kerülnek majd elemzésre – mondta a francia nyomozó.

A Paris Match egyébként ugyanebben ebben a cikkben egy olyan nyomozóra is hivatkozott, aki meghallgatta a megtalált fekete dobozon rögzített hangfelvételt. Ennek számos részlete már eddig is ismert volt. A lap ugyanakkor azt állítja, hogy a másodpilóta légzése azért hallható tisztán a felvételen, mert Andreas Lubitz oxigénmaszkot viselt.

A katasztrófa helyszínére látogattak a Lufthansa és a Germanwings vezetői

Carsten Spohr, a Lufthansa német légitársaság elnöke a francia Alpokban az előző héten történt repülőgép-katasztrófa helyszínén szerdán köszönetet mondott a mentőalakulatoknak és folyamatos segítséget ígért a jövőben is a 150 áldozat hozzátartozójának.

„Hálásak vagyunk. Nagyon köszönöm” – mondta franciául a Lufthansa vezetője, miután Thomas Winkelmannnal, a Germanwings diszkont-légitársaság elnökével együtt megkoszorúzta az áldozatok emlékére a szerencsétlenséghez legközelebbi településen, Le Vernet faluban felállított emlékművet.

„A segítségünk nem fog véget érni ezen a héten. Addig fogunk segíteni, ameddig csak szükséges” – tette hozzá Spohr, aki azóta védekezésre szorul, amióta kiderült, hogy a német repülőgépet feltehetően szándékosan a hegynek vezető másodpilóta pszichiátriai problémákkal küzdött.

„Azért is vagyunk ma itt a Germainwings és a Lufthansa nevében, hogy megköszönjük a több száz embernek a fantasztikus munkát, amivel az elmúlt héten segítettek nekünk” – mondta a Lufthansa elnöke, külön megemlítve a francia rendőrséget, csendőrséget, hadsereget és az orvosokat, akik az áldozatok azonosításában működnek közre, valamint a helyi lakosokat.

Carsten Spohr reggel helikopteren érkezett a mentőalakulatok központjába, Seyne-les-Alpes-be, majd a környékbeli falvak polgármestereivel együtt a Le Vernet-i iskolában kialakított kápolnában emlékezett az áldozatokra. Ezt követően intézett néhány szót a helyszínen nagy számban megjelent újságírókhoz, de a kérdésekre nem kívánt válaszolni.

A Lufthansa elnöke elmondta, hogy nagyra becsüli a professzionalizmust, az energiát, az empátiát és a szimpátiát, amit a helyszínen tapasztalt.

„Mindenki tudja a Lufthansánál, hogy ez a munka mennyire nehéz és időnként veszélyes. Nagyon hálásak vagyunk” – hangsúlyozta.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!