A Germanwings A320-as repülőgép hegyoldalba csapódásának helyszínén szombaton is folytatódott a kutatás. Ötödik napja keresik a repülőgép második, a repülési adatokat rögzítő fekete dobozát, amelytől újabb részleteket remélnek a katasztrófa lezajlásáról.

Folytatják az áldozatok maradványainak összegyűjtését az 1500 méteres tengerszint feletti magasságban elterülő szakadékos, meredek hegyvidéken, ahova a mintegy hatvan fős alakulatot a Seyne-les-Alpes nevű településen kialakított központból két helikopter szállítja.

A mentés vezetője szerint a repülőgép becsapódása olyan erős volt, hogy eddig egyetlen ép holttestet sem találtak. Patrick Touron egyértelművé tette, hogy emiatt a 150 áldozat azonosítása nagyon bonyolultnak ígérkezik.

A 40-60 fokos meredek sziklafalakon állandó a kőomlás veszélye, ezért a helyszínelőket a magas-hegyvidéki csendőrség tagjai kötelekkel biztosítják.

„A biztonság kulcskérdés, a kiemelések ezért sajnos egy kicsit sokáig tartanak” – mondta a mentésvezető.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A holttestek maradványait helikopterekre erősítve szállítják a Seynes-les-Alpes-ban kialakított laboratóriumba, ahol a rendőrség a mínusz 20 fokos hűtőkamrában őrzött maradványokból megpróbál a lehető legtöbb információt megtudni. Intenzíven keresik a másodpilóta holttestének maradványait, hogy azokból megállapítsák: Lubitz állt-e gyógyszer, kábítószer vagy alkohol hatása alatt a baleset pillanatában.

A laboratóriumban ötven törvényszéki orvos és fogorvos, valamint bűnügyi szakértő dolgozik annak érdekében, hogy az áldozatok holttesteit minél előbb át tudják adni a hatóságok a hozzátartozóknak.

Miután a holttestek jelentősen roncsolódtak, minden apró részlet (ujjlenyomat, ékszerek) segítségül szolgálhat az azonosításhoz.

„Katasztrófák alkalmával az azonosítás 90 százalékban mindig a fogak alapján történik, de ebben a konkrét esetben, elsősorban a DNS-minták alapján” – jelezte a mentésvezető. Elmondta, hogy eddig a 150 áldozat holttestének 400-500 darabját emelték ki és kezdték elemezni a DNS-minták alapján, amelyeket a hozzátartozóktól vett mintákkal fognak összehasonlítani egy Párizs közeli laboratóriumban. Tőlük elsősorban nyálmintákat vettek, amikor csütörtökön ellátogattak a katasztrófa helyszínére.

Andreas Lubitz ex-barátnője szerint valószínűleg igaz a francia ügyészség verziója

Andreas Lubitz exbarátnője, egy 26 éves légiutas-kísérő „gyötrődőnek” és „titkolózónak” nevezte Andreas Lubitzot, aki a hatóságok szerint valószínűleg szándékosan vezette hegyoldalnak a vele együtt 150 embert szállító repülőgépet kedden a francia Alpokban.

A Mariaként bemutatott fiatal nő elmondta, hogy amikor meghallotta a légikatasztrófáról szóló híreket, rögtön eszébe jutottak a férfi szavai, amelyek szerint „egy napon olyat fog tenni, ami megváltoztatja az egész rendszert, és mindenki megismeri a nevét”. A légiutas-kísérő hozzátette: akkor nem volt értelme annak, amit mondott, de most már van.

A Bild szerint Maria öt hónapon keresztül együtt dolgozott a másodpilótával, és a kapcsolatuk is csak ezen időszak alatt tartott. A nő kifejtette, ha Andreas Lubitz valóban szándékosan vezette hegynek a gépet, azt csak azért tehette, „mert megértette, hogy egészségügyi problémái miatt gyakorlatilag szertefoszlott a nagy álma, hogy egy hosszútávú járatot teljesítő repülőgép kapitányaként dolgozhasson a Lufthansánál”.

Maria arról számolt be, hogy azért lett vége a kapcsolatuknak, mert egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a férfi komoly problémákkal küzd. Lubitz állítólag többször is kiabálva riadt fel egy-egy rémálomból, volt olyan, hogy azt ordította: „zuhanunk”.

Az Andreas Lubitz düsseldorfi lakásában lefoglalt iratokból kiderült, hogy a másodpilóta régóta több orvos kezelése alatt állt. A házkutatás során lefoglalt iratok között betegállományba helyezésről szóló aktuális, a keddi napra is vonatkozó, összetépett dokumentumok is voltak, ami az előzetes értékelés szerint alátámasztja azt a feltételezést, hogy a férfi titkolta betegségét. A Bild információi szerint Lubitz „súlyos depresszióban” szenvedett 2009-ben és pszichiátriai kezelésben részesült.

Andreas Lubitz „megszállottja” volt a francia Alpoknak

Andreas Lubitz megszállottja volt a francia Alpoknak, jól ismerte a katasztrófa helyszínét, amelyet vitorlázórepülővel korábban többször is átrepült – mondták a férfi németországi vitorlázórepülő egyesületének tagjai szombaton a Le Parisien című francia napilapnak.

A montabauri egyesületi tagok szerint Andreas Lubitz többször is járt a baleset helyszínétől légvonalban néhány percre található Sisteron repülőklubjában.

„Andreas részt vett foglalkozásokon a provence-i Alpokban. Szenvedélyesen szerette, sőt megszállottja volt az Alpoknak. Bizonyos vagyok abban, hogy ismerte a katasztrófa helyszínét, mivel vitorlásrepülővel már átrepülte” – mondta Dieter Wagner. A férfi ugyanakkor nem gondolja, hogy a másodpilóta szándékosan választotta ki ezt a helyszínt a repülőgép megsemmisítésére.

„Honnan tudta volna előre, hogy a kapitány pont ezen a helyen fog kimenni a pilótafülkéből?” – tette hozzá a France2 közszolgálati televíziónak adott interjúban.

Francis Kefer, a sisteroni repülőklub tagja az I-télé francia hírtelevízióban megerősítette, hogy Andreas Lubitz 1996 és 2003 között eleinte a családjával, majd a montabauri egyesület tagjaként rendszeresen járt nyaralni a francia Alpokba.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!