Vasárnap indul az Air France napi negyedik járata Párizs és Budapest között, amelynek apropóján a francia légitársaság magyarországi képviselete a Budapest Airporttal közösen szervezett sajtóreggeli keretében mutatta be az új menetrendet.

Tények, előzmények Az Air France 2014 novemberében jelentette be, hogy a következő nyári menetrendben, március 29-től napi négyre növeli budapesti járatainak számát. A most vasárnapi járatindítás egy évvel azután történik, hogy az Air France visszahozta napi harmadik, kora reggeli járatát, amely a tavalyi nyári menetrend kezdete óta szerepel a Párizst Budapesttel összekötő kínálatban.

A francia nemzeti légitársaság csaknem ötven éve, 1967-ben nyitott először járatot Párizsból a ferihegyi repülőtérre. A két főváros között az Air France akkor még Caravellel közlekedett. Napjainkban az Airbus A320-as típuscsaláddal üzemelnek a járatok.

A budapesti Liszt Ferenc repülőtér és a párizsi Charles de Gaulle között az Air France-on kívül jelenleg egyetlen másik légitársaság, a low-cost modellben működő easyJet-nek vannak járatai.

Dror Harel, az Air France - KLM magyarországi képviseletének vezetője prezentációja közben a Café Vian-ben. (Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Dror Harel, az Air France – KLM magyarországi képviseletének vezetője prezentációja közben a Café Vian-ben.
(Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu)

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az Air France március 29-től üzemelő új járata délután 15:25-kor száll fel a párizsi Charles de Gaulle repülőtérről és kora este, 18:20-kor indul vissza a francia fővárosba. Dror Harel, az Air France – KLM magyarországi képviseletvezetőjének tájékoztatása szerint ezt a járatot az A318-as Airbusaik fogják teljesíteni, amelyek 131 utasnak biztosítanak férőhelyet. A többi járaton, ahogy eddig, továbbra is maradnak a keskenytörzsű Airbusok. A menetrend konkrétan A319/A320 típusokat jelöl, de egyáltalán nem ritka, hogy az Air France, amikor szükséges a még nagyobb, A321-es típusát indítja Budapestre.

A Budapest Airport részéről Kam Jandu kereskedelmi igazgató üdvözölte az Air France járatsűrítését és kiemelte, az nemcsak számukra, a repülőtér számára, hanem a város és tágabb értelemben a gazdaság számára is előnyöket hordoz magában. Véleménye szerint nagyon fontos, hogy az utasoknak legyen választásuk, minél nagyobb kínálat álljon a rendelkezésükre, amihez most az Air France, a Budapest Airport egyik legszorosabb partnere járul hozzá.

A napi negyedik járat, ahogy arra Kam Jandu, majd Dror Harel is rávilágított nemcsak a két főváros közötti közvetlen összeköttetésben, hanem a csatlakozásokban is legalább olyan nagy jelentőségű, mivel az Air France hálózatában még jobb átszállási idők állnak rendelkezésre, akár a Franciaországon belüli, akár más nemzetközi járatokra vonatkoztatva. Dror Harel három fő térséget, Ázsiát, Afrikát és Latin-Amerikát emelte ki, ahová még kedvezőbb lesz ezentúl a Párizson keresztüli kapcsolat.

Az Air France 2015-ös nyári menetrendje

© AIRportal.hu - kép

Helyi idők kerültek feltüntetésre. A pirossal kiemelt az új, negyedik járat. Az Air France A318-asai 131, az A319-esei 138, az A320-asai 165 utasférőhellyel üzemelnek.

Annak érdekében pedig, hogy az utasok minél többen az Air France-t válasszák utazásaikhoz egy sor fejlesztést visznek véghez nagy hangsúlyt fektetve a földi és a fedélzeti kiszolgálásra egyaránt.

A repülőtér oldaláról az Air France és az Aéroports de Paris még a 2000-es évek közepén fogtak össze, hogy megújítsák és modernizálják a Charles de Gaulle repteret, aminek egyik legimpozánsabb fejlesztése a 2E terminál új szatellitje, amelyről annak idején helyszíni bemutatót is készítettünk, de ugyanígy ide sorolható a business várók megújítása, vagy a belső vonathálózat bővítése, hogy a csatlakozásokhoz még gördülékenyebb elérést biztosíthassanak. Külön figyelmesség az Air France részéről az easyconnection.hu, magyar nyelvű információs oldal, amely egyénre szabott útmutatással szolgál a terminálok közötti eligazodásban, amikor valaki átszállásos utazását készíti elő.

Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója és Dror Harel, Air France - KLM képviseletvezető. (Fotók: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója és Dror Harel, Air France – KLM képviseletvezető.
(Fotók: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu)

 | © AIRportal.hu

 | © AIRportal.hu

Jó hír, hogy a hosszú távú járatokon repülő szélestörzsű flotta mellett a keskenytörzsű gépek fedélzetén is megkezdődött a felújítás, amely ennél fogva a budapesti járatot is érinti. Mint arról beszámoltunk, az Air France a múlt héten állította szolgálatba az elsőként új belsővel ellátott A319-esét. Ezután folyamatosan jönnek az eddigieknél megnyerőbb és minden bizonnyal komfortosabb kabinú gépek.

A francia légitársaság 50 millió eurós befektetéssel látott hozzá a középhatótávú hálózatának fejlesztéséhez minek során bevezetik az üzleti utazókra szabott viteldíjat Economy Flex néven, bőrüléseket helyeznek a repülőgépekbe, valamint a gasztronómiai kínálat is bővül.

Az Economy Flex szolgáltatás jegyei már év eleje óta megvásárolhatóak az áprilisban induló járatokra. Ezek a jegyek módosíthatók és visszaválthatók ugyanazon az osztályon belül, valamint az utasok korábbi időpontban induló járatot is választhatnak az eredetileg lefoglaltnál, ugyanazon a napon, extra költség nélkül, a rendelkezésre álló szabad helyek függvényében. Emellett az Economy Flex jegy hozzáférést biztosít a SkyPriority szolgáltatásokhoz a gyors és kényelmes reptéri élményért.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!