A Germanwings-gép másodpilótája régóta pszichiátriai kezelés alatt állt, és valószínűleg azért tépte össze a betegállományba helyezéséről rendelkező orvosi iratot, mert annak alapján hosszabb ideig nem repülhetett volna – írta a Süddeutsche Zeitung pénteken az online kiadásában.

A német lap szerint a másodpilóta düsseldorfi lakásában lefoglalt iratokból kiderül, hogy Andreas Lubitz – aki a francia hatóságok szerint valószínűleg szándékosan vezette hegyoldalnak a vele együtt 150 embert szállító repülőgépet kedden Franciaországban az Alpoknál – több orvos kezelése alatt állt, a betegállományba helyezéséről szóló iratot pedig egy neurológus-pszichiáter szakorvos állította ki.

A düsseldorfi ügyészség pénteken azt közölte, hogy a házkutatás során lefoglalt iratok között betegállományba helyezésről szóló aktuális, a keddi napra is vonatkozó, összetépett dokumentumok is voltak, ami az előzetes értékelés szerint alátámasztja azt a feltételezést, hogy a másodpilóta titkolta betegségét.

A Süddeutsche Zeitung értesülése szerint a szóban forgó dokumentum alapján Lubitz huzamosabb ideig nem vezethetett volna repülőgépet, és ez lehetett az oka annak, hogy összetépte az iratot és titkolta betegségét.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Germanwings szóvivője közölte, hogy a céghez nem jutott el olyan dokumentum, amely a másodpilóta betegállományba helyezéséről szól. A szóvivő kiemelte, hogy a társaságnak nincs módja tudomást szerezni arról, hogy egy orvos betegállományba helyez egy munkavállalót, ha a munkavállaló erről nem tájékoztatja a munkaadót.

Nem depresszió miatt kezelték, de a betegségét nem árulják el

A berlini Der Tagesspiegel az online kiadásában arról írt, hogy a 27 éves fiatalembert a düsseldorfi egyetemi klinikán depresszióval kezelték. Az intézmény megerősítette, hogy Andreas Lubitz a páciensük volt. Hozzátették, hogy nem depresszió miatt kezelték.

A klinika tájékoztatása szerint a másodpilóta először az idén februárban, utoljára pedig március 10-én kereste fel az intézményt diagnosztikai vizsgálatok céljából. További részleteket az orvosi titoktartási kötelezettségre hivatkozva nem ismertettek.

Ugyanerre hivatkozva a düsseldorfi ügyészség sem közölte, hogy a lefoglalt dokumentumokban milyen adatok szerepelnek a másodpilóta egészségi állapotáról. A házkutatás eredményét ismertető sajtótájékoztatón kiemelték, hogy az orvosi titoktartás az adott személy halála után is kötelez.

A szövetségi légügyi hivatal (LBA) pénteken megerősítette azt a sajtóértesülést, hogy a másodpilóta aktájában szerepelt a SIC (a Specific Regular Medical Examination angol nyelvű kifejezés rövidítésére használt) megjegyzés, ami azt jelenti, hogy különleges és rendszeres orvosi felülvizsgálatra van szükség.

A megjegyzéssel legutóbb 2014 júliusában látták el Andrea Lubitz személyi anyagát. Az adatkezelési előírások miatt nem szerepel a nyilvántartásban, hogy miért van szükség a felülvizsgálatokra, így a hatóság előtt nem ismert, hogy a másodpilóta testi vagy lelki állapota miatt rendelték-e el a felülvizsgálatokat.

A hivatal közölte, hogy kikéri a másodpilóta aktáját a Lutfhansa – a Germanwings anyavállalata – légi egészségügyi központjától, és továbbítja azt a katasztrófát vizsgáló francia hatóságoknak.

Lépett az EASA

Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) átmeneti javaslata szerint legalább kétfős, állandó jelenlétre van szükség a repülőgépek pilótafülkéjében. A szervezet pénteki, MTI-hez is eljuttatott – az EASA honlapján is ismertetett – közleményében azt írta, hogy a pilótafülkében folyamatosan legalább két főnyi személyzetnek kell tartózkodnia, és közülük legalább az egyiknek pilótának kell lennie.

Csütörtökön és pénteken több légitársaság közölte, hogy módosítja a fülke használatára vonatkozó szabályokat: a kanadai Air Transat és Air Canada, a norvég Norwegian Air Shuttle, a finn Finnair, az izlandi Icelandair, a német Lufthansa-csoport, valamint a magyar kötődésű Wizz Air sem engedi meg a jövőben, hogy csak egy személy tartózkodjon a fülkében.

A Germanwings franciaországi katasztrófájának hatására valamennyi német légitársaságnál bevezetik az úgynevezett két személy szabályt, vagyis azt az előírást, hogy a pilótafülkében folyamatosan két főnek kell tartózkodnia a személyzetből.

A német légiközlekedési vállalatok szövetségének (BDL) pénteki közleménye szerint a légitársaságok megállapodása alapján ezentúl soha nem lehet pilóta egyedül a fülkében.

A pilóták szakszervezete (Vereinigung Cockpit – VC) üdvözölte a döntést, közleményük szerint „a négy szem elv” bevezetése lehetőséget kínál arra, hogy kiküszöböljék a veszélyforrásokat, amelyekre a keddi katasztrófa felhívta a figyelmet. Ugyanakkor ügyelni kell arra, hogy szerencsétlenség nyomán ne alakuljon ki az a vélemény, hogy a járatok fedélzetén dolgozó munkavállalók mind „gyanúsak” – emelte ki az érdekvédelmi szervezet.

Az új szabályt üdvözölte Alexander Dobrindt közlekedési miniszter is, rámutatva, hogy ezentúl „nem lehet annyira könnyen bezárkózni a pilótafülkébe”. Hozzátette, hogy nem ez lesz az egyetlen szabályozási változás a keddi katasztrófa után, és uniós szinten is intenzív tárgyalásokat folytatnak az eset tanulságairól.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!