Veszteséges volt tavaly a TAP Portugal, amely 46 millió eurós deficittel zárta a 2014-es évet. A portugál légitársaság három döntő tényezővel, a sztrájkokkal, új repülőgépeik késve érkezésével és piaci sajátosságokkal magyarázta a kedvezőtlen eredményt.

A TAP szélestörzsű flottájának gerincét alkotó Airbus A330-200-as. (Fotó: TAP Portugal) | © AIRportal.hu

A TAP szélestörzsű flottájának gerincét alkotó Airbus A330-200-as. (Fotó: TAP Portugal)

Egymást követő öt éves nyereségességi periódus megszakítását hozta a TAP 2014-es teljesítménye, amely szerint a légitársaság 46 millió eurós veszteséget termelt, holott az előző, 2013-as évet még 34 milliós profittal sikerült zárni.

Portugália már jó ideje próbálja a nemzeti légitársaság privatizálását véghez vinni, de az alkalmazottak éppen e miatt szerveztek többször is sztrájkot, az év folyamán összesen 22 napon, félnek ugyanis az új tulajdonos általi tömeges elbocsátásoktól és bércsökkentéstől. Annak ellenére is, hogy a kormányzat garanciákat ígér, e téren is kedvező szerződést kötve a lehetséges befektetővel.

Eredményt azonban egyelőre ez sem hozott, nincs biztos befektető a láthatáron, inkább csak érdeklődők, amelyek közt az Iberiát is irányító International Airlines Group (IAG), valamint a Lufthansa is megfordult, pedig a magánosítás kormányérdek is, mivel az ország 2011 tavaszán csak úgy jutott 78 milliárd eurónyi hitelhez az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutalap jóváhagyásával, hogy annak a nemzeti légitársaság privatizációja volt az egyik feltétele. A folyamatban lévő tárgyalásokról várhatóan májusban tudhatunk meg többet, a következő ajánlatételi határidő ugyanis május 15-e. Fernando Pinto, a TAP vezérigazgatója egyébként az eredmények ismertetésekor azt nyilatkozta, nem érzékelik, hogy csökkent volna a légitársaság iránti érdeklődés.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Rekord utasforgalom, optimista jövőkép

A TAP 2017-ben a megrendelt tizenkettőből öt darab A350-900-ast készül átvenni az Airbustól. (Fotó: Airbus) | © AIRportal.hu

A TAP 2017-ben a megrendelt tizenkettőből öt darab A350-900-ast készül átvenni az Airbustól. (Fotó: Airbus)

Minden nehézség ellenére azért örömei is vannak a légitársaságnak, mivel 2014-ben minden eddiginél nagyobb, rekord utasforgalmat sikerült elérni. A TAP az elmúlt évben 11,4 millió utast szállított, amely 6,6 százalékos fejlődés az előző évhez képest. A legnagyobb forgalomnövekedést az európai, illetőleg az amerikai (USA) piacon mérték, előbbiben 8, utóbbiban 10 százalék volt a gyarapodás.

Az útvonalhálózat tekintetében új járatok nyíltak, összesen tizenkettő, amely talán kissé meg is haladta a teljesítőképességet, nagyrészt mivel a flottába várt gépek késve érkeztek. Latin-Amerikán belül Kolumbia és Panama került fel a TAP térképére, de az európai és a híresen kiterjedt brazíliai hálózat is új célpontokkal bővült. Mindennek kiszolgálására hat darab új repülőgép állt szolgálatba a kizárólag Airbusokból álló flottában. Négy keskenytörzsű és két szélestörzsű típus. A járatok töltöttsége 1,1 százalékponttal javult az előző évhez képest, összességében 80,6%-os load faktort felmutatva.

Az eredményekre negatív hatást gyakorló forgalmi tényezőként a TAP két tengerentúli piacát emelte ki. Brazíliában a labdarúgó-világbajnokság miatt kialakult árverseny, míg Afrikában az Ebola-járvány és a térség egyes országainak politikai instabilitása befolyásolta legnagyobb mértékben az eredményeket. Ezen hatások múlásával az idei évhez optimistán viszonyul a légitársaság, és ahogy azt a vezérigazgató is aláhúzta, folyamatosan azon vannak, hogy működésük minél hatékonyabb legyen.

Az alapításának idén 70. évfordulóját ünneplő TAP jelenleg 61 repülőgépből álló flottával működteti járatait: 21 A319-es, 19 A320-as és 3 A321-es teljesít szolgálatot a rövid-, és középhatótávú járatokon, míg a hosszú távú útvonalakat 14 A330-assal és 4 A340-essel szolgálják ki. A portugál légitársaságnak 12 darab új generációs A350-900XWB-re van érvényes rendelése. A vadonatúj, részben az A340-300-asok cseréjét célzó típus szállításai várhatóan 2017-ben veszik kezdetüket. A TAP Európában a Finnairt követően a második A350XWB üzemeltető lesz.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!