Házon belül oldja meg, és a tervezettnél hamarabb, még az idén hozzálát a sugárhajtású regionális géppark megújításához az Austrian Airlines. A program keretében a flotta Fokkereinek helyébe a Lufthansa CityLine-tól érkeznek Embraer E-Jetek.

Embraer E-195 Austrian Airlines színekben. (Forrás: Austrian Airlines) | © AIRportal.hu

Embraer E-195 Austrian Airlines színekben.
(Forrás: Austrian Airlines)

Miután a Lufthansa Group igazgatótanácsa jóváhagyását adta a flottamegújító programra már csak a várhatóan március 19-én ülésező Austrian Airlines igazgatótanácsnak szükséges beleegyezését adnia, hogy a légitársaság megkezdje a felkészülést a Fokker típusú utasszállító repülőgépeinek kivonására, illetőleg az Embraer E-Jetek szolgálatba állítására.

Az Austrian Airlinestól kapott tájékoztatás szerint, ha minden a terv szerint halad az első Embraer E-195 az ősszel érkezik meg a flottába, és a teljes flottacsere várhatóan 2017 végéig fog tartani. Az osztrák légitársaságnál jelenleg összesen 21 darab Fokker van szolgálatban, ebből 15 darab F100-as és 6 darab rövidebb törzsű, egykor a Malév által is üzemeltetett F70 típusváltozat. Az Austrian 2013-ban a teljes regionális géppark fedélzetét felújította, a Fokkerek kabinját is felfrissítették. Az akkori huszonhárom gépen összesen 2055 ülést újítottak fel.

A holland gyártmányú Fokkerek helyébe 17 darab E-195-ös fog érkezni a Lufthansa CityLine-tól, amelyek kapacitásait a Lufthansa regionális légitársasága az Eurowingstől kapott Bombardier CRJ900 NextGen típusokkal pótolja. Az Embraerek 120 utasülésesek,ezért annak ellenére, hogy kevesebb lesz belőlük mint a Fokkerekből, amelyek 80, illetőleg 100 ülésesek, az Austrian szerint lényegében azonosak maradnak kapacitásaik, de az sem kizárt, hogy a későbbiek folyamán újabb gépeket is beszereznek. Döntés azonban erről még nem született.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Jók voltak a Fokkerek, de már idősek és nem elég gazdaságosak

Fokker 70-es a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren. (Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Fokker 70-es a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren.
(Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu)
A 2013-ban felújított Fokker fedélzet vállalati fotón. (Fotó: Austrian Airlines) | © AIRportal.hu

A 2013-ban felújított Fokker fedélzet vállalati fotón.
(Fotó: Austrian Airlines)

A flotta ezzel jelentős fiatalításon megy keresztül. Az Embraerek átlagéletkora ugyanis mindössze 4 év, szemben a Fokkerek 21 éves korával, ezért az Austrian az üzemeltetésben nagyobb fokú hatékonyságra és gazdaságosságra számíthat, ugyanakkor még annak kidolgozása hátra van, hogy a brazil gyártmányú gépeket, amelyek értéke 52 millió dollárra tehető, miként fogja finanszírozni a légitársaság. A Fokkerek egyébként megbízható, jó gépek voltak az Austrian számára, ezt a légitársaság is hangsúlyozza, de az újabb Embraerek egy ülésre vetített üzemeltetési költsége 18%-kal kedvezőbb hozzájuk képest.

Az Austrian Airlines előzőleg a Bombardier új keskenytörzsűjét, a CSeries-t is tanulmányozta, mint a Fokkerek lehetséges váltótípusát, de a sorozatos késéseket elszenvedő kanadai program a jelek szerint végül nem tudott elég versenyképes lenni, és inkább házon belül oldja meg a légitársaság a gépbeszerzést, amely éppen ezért tud a tervezettnél hamarabb elkezdődni.

Az Austrian Airlines regionális gépparkjának másik típusával, a turbolégcsavaros Bombardier Q400-assal hosszú távon számol a légitársaság. Tavaly három ilyen gépet is a flottájukba vettek, így most összesen 16 darab működik regionális viszonylatokon, köztük rendszeresen a budapesti járaton is.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!