Sikerült az Iberia által szorgalmazott gyorsítás. Az Airbus repülőgépgyár vállalta, hamarabb szállítja a spanyol légitársaság vadonatúj A330-200-as típusait. Az átadások 2015 végén kezdődnek és 2016 novemberére végbe is mennek.

Airbus A330-200 Iberia színekben látványterven. (Forrás: Airbus) | © AIRportal.hu

Airbus A330-200 Iberia színekben látványterven. (Forrás: Airbus)

Tizennégy hónappal sikerült előrébb hoznia az Iberiának a teljes A330-200-as flotta felállításának idejét. A spanyol légitársaság az IAG – International Airlines Group jóváhagyásával tavaly szeptemberben rendelt összesen nyolc darab A330-200-ast a flotta fiatalítására, amelyeket eredetileg 2018 elejéig adott volna át az Airbus.

Az Iberia azért szorgalmazta, hogy hamarabb juthasson hozzá az új gépekhez, mert a költséghatékonyság jegyében mihamarabb meg szeretne válni a négy hajtóművel működő, és ezért mára már kevésbé gazdaságos A340-300-as típusaitól. Az új megállapodás szerint 2016 novemberéig bezárólag már mind a nyolc gép a madridi bázison lesz úgy, hogy a szállítások idén év végén, decemberben veszik kezdetüket.

Az A340-es típuscsaládból az Iberia 7 darab A340-300-ast üzemeltet, 17 darab korszerűbb és nagyobb teljesítményű A340-600-as mellett, amelyeket a légitársaság a fedélzetfelújító programjába is bevont. Az A340-300-asok leváltását ebből következően nemcsak üzemeltetés takarékossági, hanem szolgáltatás színvonalbeli célok is indokolják. Az A340-600-asok maradására többek közt azért van szükség, mert mint arra Luis Gallego, az Iberia elnöke nemrég rávilágított vannak olyan dél-amerikai útvonalaik, amelyek megkívánják a típus teljesítményét.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
A flotta első A330-asa, egy A330-300-as 2013. február 15-én landolt Madridban, még a régebbi festésmintában. (Fotó: Iberia) | © AIRportal.hu

A flotta első A330-asa, egy A330-300-as 2013. február 15-én landolt Madridban, még a régebbi festésmintában. (Fotó: Iberia)

Ezért sem véletlen, hogy az Iberia az A330-200-ast a lehető legnagyobb tolóerejű hajtóművel, a General Electric CF6-ossal választotta, akárcsak az Aerolíneas Argentinas, amely múlt héten vette át az első közvetlen rendelésű A330-asát.

A magasan fekvő, vagy forró éghajlati tengerentúli célpontokra ugyanis szükség van a nagyobb teljesítményre. Az Iberia ráadásul nemcsak a hajtóműben, hanem a felszállósúlyban is a lehető legnagyobb, a 242 tonnás változat mellett döntött, amelynek a szállítási céldátumból következtethetően nagyon valószínű, hogy az Iberia lesz az egyik, ha nem a legelső üzemeltetője a 200-as széria esetében.

Az Iberia flottamegújító programja 2013-ban vette kezdetét, amikor az első A330-300-as megérkezett a toulouse-i gyárból. Az IAG összesen 24 darab szélestörzsű repülőgépet rendelt az Iberia számára. A 8 darab A330-300-as után a spanyol légitársaság 2014-ben kapott engedélyt rá, hogy a hosszú távú járatokat teljesítő flottáját 8-8 darab A330-200-assal, valamint a legújabb, A350-900-assal fejlessze tovább.

Cikkajánló Bienvenidos A350XWB: az új Airbus először Madridban

Február 19-én Madridba repülte az egyik az A350-900XWB prototípust az Airbus, hogy az európai repülőgépgyártás legújabb szélestörzsűje bemutatkozót tegyen a spanyol fővárosban.

A Barajas repülőtér ez alkalommal először fogadott A350-est, amelyből a nemzeti légitársaság 2020-ig bezárólag 8 darab A350-900-as változatot vár a flottájába.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!