Bár az előzetesen tervezetthez képest már csúszásban van, a legfrissebb hírek szerint még idén levegőbe emelkedhet a legújabb kínai utasszállító repülőgép, a COMAC C919.

Fantáziarajz a C919-ről. (Forrás: airwaysnews.com) | © AIRportal.hu

Fantáziarajz a C919-ről. (Forrás: airwaysnews.com)

A kínai repülőgépipar legújabb gyöngyszeme eredetileg még 2014-ben hajtotta volna végre szűzrepülését, de időközben némileg módosították az anyagösszetételen és a szénszálas kompozitok arányát csökkentették, nagyobb teret hagyva a hagyományos alumíniumötvözeteknek.

A csúszás következtében a szűzrepülést az idei évre tolták át, de a 2014 decemberére tervezett gépbemutatóból sem lett semmi. Már 2015 február végét írunk, de még mindig nem készült el a gép. Azonban a Reuters legfrissebb értesülései szerint már a végszerelés stádiumában van az első prototípus és (némi késéssel ugyan, de) idén valóban a levegőbe emelkedhet.

A CFM LEAP-1C erőforrásokkal kínált típus az előzetes információk szerint 156-174 utas szállítására lesz alkalmas, akár 5555 kilométeres hatótáv mellett. Ha minden a terv szerint halad a berepülési program alatt, az első példányt legkorábban 2016 végén vagy 2017 elején veheti át az első vásárló, a kínai ICBC lízingcég.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A kínai repülőgépre eddig 450 megrendelés érkezett 18 vállalattól. A célpiac természetesen Kína, itt akarják megszorongatni (vagy leelőzni) a két konkurenst, az Airbus A320 és a Boeing 737 típusokat.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!