A viking harcos, Erik nevét viselő Airbus A330-300-as lesz az első gép a SAS Scandinavian Airlines flottájában, amely teljesen felújított kabinbelsővel áll hamarosan szolgálatba. A skandináv légitársaság ugyanis teljes megújulást hirdetett szélestörzsű gépeinek. Az új üléseket, új burkolati-, és kárpit elemeket, nem utolsó sorban pedig korszerűsített szórakoztatató rendszert is magába foglaló fedélzet februárban lép színre a hosszú távú hálózatban.

SAS Airbus A330-300 repülés közben. A légitársaságnak jelenleg négy darab ilyen típusa van, de 2015-2016 folyamán további négy érkezik, közvetlenül a gyártótól. (Fotó: Scandinavian Airlines) | © AIRportal.hu

SAS Airbus A330-300 repülés közben. A légitársaságnak jelenleg négy darab ilyen típusa van, de 2015-2016 folyamán további négy érkezik, közvetlenül a gyártótól.
(Fotó: Scandinavian Airlines)

Megvalósulási szakaszába ért a SAS kabinfelújító programja, amelyet a légitársaság 2013 nyarán indított útjára, összesen 7 darab meglévő A330/A340 gép elé kitűzve a belső újjászületést. A SAS közlése szerint az első felújított fedélzetű gépük, egy A330-300-as (LN-RKN) már csaknem készen van, és a tervek szerint februárban meg is kezdi megújult enteriőrt hordozó szolgálatát.

A SAS sokat remél a programtól, amely része az átfogó flottamodernizációs stratégiájuknak. A szélestörzsű gépek kabinjainak felújítását a légitársaság egyidőben tűzte ki célul azzal a bejelentéssel, amikor új gépek vásárlására írt alá szerződést az Airbus repülőgépgyárral, méghozzá a már ismerős A330-300-as mellett a legújabb, kompozit generációt képviselő A350-900 eXtra-Wide-Body-val karöltve, amelyek már mind az Erik viking A330-ason debütáló új belsővel érkeznek a flottába.

Az európai repülőgépgyár először az A330-300-asokkal kezdi a szállításokat. A SAS élt a felkínált opcióval és már a megnövelt felszállósúlyú, 242 tonnás változatban rendelte mind a négy gépet, amelyek szállításai 2-2 darabbal 2015-2016 folyamán mennek végbe, majd 2018-ban egy teljesen új típus, az A350-900-as is megjelenik a flottában, amelynek összesen 8 ilyen gépre van fix rendelése, kiegészülve további 6 gépre lehetőséget biztosító opciós lekötéssel.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Cikkajánló Felszállt a 242 tonnás A330-as

Felszállt, majd három és fél órás repülést követően biztonsággal földet ért Toulouse-ban az első megnövelt felszállósúlyú Airbus A330-300-as – adtuk hírül január 12-én, a sikeres szűzrepülés napján.

A legújabb A330ceo változatra eddig összesen tizenkét légitársaság nyújtotta be igényét, köztük a Scandinavian Airlines-szal. Arról, hogy miben is új, mivel tud többet ez a 242 tonnás A330-as, cikkünkből lehet további részleteket megtudni.

Az első új kabinú A330-ast az utazóközönség Koppenhágából az Amerikai Egyesült Államokba irányuló járatokon ismerheti meg, míg a második, amely március végére várható, Stockholm és Oslo városaiból fog az Államokba repülni. A felújítás sorrendjében a második gép is egy A330-as lesz, az Edmund viking nevét viselő LN-RKH lajstromú Airbus.

Mindenhol lesz Wi-Fi és HD-monitor a szórakoztató rendszerhez

Fotó a készülőben lévő, felújítás alatt álló A330-300-as fedélzetéről. A képen a business osztály látható. (Fotó: SAS) | © AIRportal.hu

Fotó a készülőben lévő, felújítás alatt álló A330-300-as fedélzetéről. A képen a business osztály látható. (Fotó: SAS)

A kabin új SAS Go, SAS Plus és SAS Business osztályai a konkrét városokat tekintve New York, Chicago, Washington D.C. és San Francisco, majd később az Államok nagyvárosain túlmenően a Távol-Keleten Peking, Sanghaj és Tokió irányába lesznek elérhetők.

A versenyképesség javítására szolgáló új belsőben a SAS minden komfortosztályán Wi-Fi elérhetőséget biztosít, miközben a 2-4-2 elosztású SAS Go zónában 9″-os háttámlába épített HD-monitorok biztosítják a fedélzeti szórakoztató rendszerrel a személyes, egyénre hangolt kapcsolatot, és minden egyes üléshez jár egy-egy USB aljzat is, igaz töltő-csatlakozó csak üléspáronként van. Az üléstávolság itt 31-32″ lesz, szemben a SAS Plus 2-3-2 kiosztású üléseinek 38″ távolságához. Ebben a zónában már 12″-os HD-monitor és mindenkinek saját csatlakozóaljzat, valamint USB lesz kiépítve.

A business-osztályon tágas 1-2-1 elrendezésben, teljesen sík felületű ággyá alakítható, masszázs funkciós ülések várják az utasokat, akik már egy laptop méretének is megfelelő 15″-os HD-kijelzőn élvezhetik a filmeket, vagy éppen a választott olvasni valóikat.

A SAS Plus ülések. (Fotó: SAS) | © AIRportal.hu

A SAS Plus ülések. (Fotó: SAS)
Az új SAS Go és a... (Fotók: SAS) | © AIRportal.hu

Az új SAS Go és a… (Fotók: SAS)

Valamint a vadonatúj SAS Business, masszázs funkciós, sík ággyá alakítható ülések. (Fotó: SAS) | © AIRportal.hu

Valamint a vadonatúj SAS Business, masszázs funkciós, sík ággyá alakítható ülések. (Fotó: SAS)

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!