A bolgár főváros repülőterének vezérigazgatója a Sofia News Agency cikkében elmondta, hogy a BH Air két transzatlanti járat nyitására készül, méghozzá New Yorkba és Chicagóba. A járatnyitásokat idén májusra várja a repülőtér.

A bolgár BH Air tavaly nyáron szerezte meg az Egyesült Államokba való repülés jogát, amellyel egy 15 éves időszak zárult le, hiszen utoljára 1999-ben üzemelt a Szófia-New York útvonal, akkor a korábbi nemzeti légitársaság, a Balkan Airlines színeiben.

A légifuvarozó egy korábbi nyilatkozatában közölte, hogy heti négyszeres rendszerességgel tervezi mindkét hosszútávú járat üzemeltetését, melyek közül Chicago azért is különösen kiemelt, hiszen itt él a legnagyobb bolgár közösség az Államokon belül. Az útvonalak kiszolgálására jelenleg két alkalmas géppel rendelkezik a légivállalat. 2014 júliusában érkezett a flottába az LZ-AWA lajstrom alatt üzemelő Airbus A330-200-as, amelyet idén januárban követett egy Boeing 767-300ER típusú példány, amely az LZ-AWB lajstromot szerezte meg.

A BH Air egyetlen Airbus A330-200 típusú repülőgépének érkezése Manchesterbe. (Fotó: PRA Images - Flickr) | © AIRportal.hu

A BH Air egyetlen Airbus A330-200 típusú repülőgépének érkezése Manchesterbe. (Fotó: PRA Images – Flickr)


Úgy tűnik, hogy nem csupán a transzatlanti járatokat tervez a BH Air, hiszen tavaly ősszel kapta meg a Szófia-Kuala Lumpur útvonalra szóló repülési jogot a légitársaság, így valószínűleg Ázsia felé is terjeszkedni fognak, ám erről egyelőre több információ nem látott napvilágot.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Amennyiben még idén tavasszal megkezdi működését a két amerikai járat, úgy Szófia elsőséget élvezne a Balkán-félszigeten, hiszen jelenleg egyetlen más államból – Görögországot leszámítva – nem működik menetrendszerinti hosszútávú járat az USA-ba. A bolgár főváros után Belgrád lehet a következő, ahonnan közvetlenül elérhető lesz az észak-amerikai ország, hiszen várhatóan a 2015-ös év végén, legkésőbb a jövő év elején felszállhat az első transzatlanti járat, méghozzá az Air Serbia színeiben közlekedő Airbus A330-as repülőgéppel.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!