Olaszországi célpontjain nagyobb géptípusra, Spanyolország fővárosába pedig nagyobb sűrűségre vált idén a Qatar Airways. Az ötcsillagos légitársaság dél-európai terjeszkedését a megnövekedett kereslettel, a forgalom növekedésével indokolja.

Március végétől már Rómába is lesznek Dreamliner-járatok a Qatar Airways üzemeltetésében. (Fotó: Qatar Airways) | © AIRportal.hu

Március végétől már Rómába is lesznek Dreamliner-járatok a Qatar Airways üzemeltetésében. (Fotó: Qatar Airways)

Egy nappal azután, hogy az Etihad Airways irányítása alatt álló Alitalia bejelentette megújulási stratégiáját a Qatar Airways is előállt a délnyugat-európai régiót érintő járatfejlesztési terveivel.

Míg az olasz nagyvárosokból az Etihad-partnerségből kiindulóan még több Alitalia-járat fog közlekedni Abu Dhabiba, az Etihad bázisára, addig a Qatar Airways is azon van, hogy minél több utast csábítson dohai központjába. A cél nyilvánvaló, mindkét társaság a maga repteréről az olasz piac tovább repülő, átszálló forgalmának lefölözésére törekszik.

A Qatar Airways közlése szerint március 29-től a római és milánói, valamint június 16-tól a velencei járataira is szélestörzsű gépet állít, amivel 30%-os kapacitás növekedést tud elérni. A légitársaság ugyanakkor a menetrendjén, az indulási és érkezési időpontokon is finomít, hogy Róma és Milánó esetében az eddigieknél is előnyösebb csatlakozásokat tudjon kínálni az ötcsillagos hálózatban.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Milánó és Velence a Qatar-flotta Airbus A330-as, míg a főváros, Róma-Fiumicino reptere az egyik legújabb típust, a Boeing 787-es Dreamlinert kapja, amely jelentős előrelépést jelent az eddigi keskenytörzsű A320-ashoz képest, nemcsak méretben, hanem a fedélzeti kényelemben is. Ezeken az útvonalakon eseti jelleggel egyébként fordult már elő szélestörzsű gép, a változás most abban áll, hogy rendszeres lesz a nevezett típusok forgalma.

A Qatar Airways hetente 35 járatot közlekedtet Olaszország és Katar között. Rómába és Milánóba naponta két, míg a velencei Marco Polo repülőtérre napi egy oda-vissza összeköttetés van.

Madrid triplahetessel, naponta kétszer

Spanyolország, azon belül is különösen Barcelona fontos célpontja a Qatar Airwaysnek, sőt a társaságnak további tervei is vannak a várossal. (Fotó: Qatar Airways) | © AIRportal.hu

Spanyolország, azon belül is különösen Barcelona fontos célpontja a Qatar Airwaysnek, sőt a társaságnak további tervei is vannak a várossal. (Fotó: Qatar Airways)

A spanyol főváros, Madrid is érintettje a Qatar Airways soron következő járatfejlesztési terveinek. Július 16-tól a légitársaság a jelenleg heti 10 járatról tizennégyre emeli a sűrűséget, amely azt jelenti, hogy ettől kezdve már minden nap két oda-vissza járat lesz Doha és Madrid-Barajas viszonylatában, ami 40%-os kapacitás növekedést hoz, pedig a Qatar mindössze két hónapja, november 16-án vezette be a heti tíz járatos sűrűséget, és a piac máris több járatot kíván. Az üzemeltetett géptípus itt továbbra is a Boeing 777-es marad.

A másik spanyol nagyváros, Barcelona, ahol a Qatar Airways egyik szoros code-share partnere, a Vueling bázisa is található – korábbi hirdetmény alapján – február 16-tól lesz napi két járattal kiszolgálva.

Madrid és Barcelona fokozódó jelentőségét a forgalomnövekmény mellett azok a szándéknyilvánítások is alátámasztják, amelyek az ugyancsak komoly anyagi bázissal rendelkező Öböl-menti légitársaság, az Emirates részéről is hallhatóak – esetükben a katalán fővárosra fókuszálva. A Qatar és a dubaji Emirates is Madridot az Iberia dél-európai fellegváraként elfogadva, Barcelonában látnak potenciát, mint kiépítendő kaput a közép-, és dél-amerikai régióra.

A Qatar Airways vezetője egyelőre csak nyilatkozataiban formált tervet, de a dubaji Emirates már szándéknyilatkozatot is aláírt a katalán kormánnyal minderről. Érdemes lesz tehát figyelni ezekre a szándékokra, mivel erősen feltételezhető, hogy a Qatar is úton van a megvalósítás felé.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!