Feleslegesen költöttek el uniós pénzeket repülőtér fejlesztésekre szerte Európában az uniós számvevőszék vizsgálatának kedden közzétett eredménye szerint.

Az ECA (European Court of Auditors) szakemberei Észtországban, Görögországban, Olaszországban, Lengyelországban és Spanyolországban összesen húsz repülőtér fejlesztésének finanszírozását vették górcső alá. A repterek fejlesztésére összesen 600 millió eurót fordítottak 2000 és 2013 között.

A tanulmány megállapítása szerint a vizsgált reptereknek legfeljebb a felénél volt indokolt a fejlesztési beruházás unós támogatása, az így létrejött infrastruktúra pedig sok esetben kihasználatlan maradt, illetve 38 millió eurós beruházási értéket egyáltalán nem is hasznosítottak.

A vizsgált reptereknek csak a felénél emelkedett az utasok száma a fejlesztéseknek köszönhetően, a projektek több mint felénél pedig jelentősen túlbecsülték a fejlesztések forgalomnövelő hatását. A cordobai repülőtéren például 2013-ban kevesebb mint 7 ezer utas fordult meg, holott a fejlesztéstől 179 ezres forgalmat vártak.

Az uniós auditorok a vizsgálat során több reptérnél alig találtak bizonyítékot az utaskiszolgálás minőségének javulására, illetve a fejlesztések kedvező másodlagos regionális társadalmi-gazdasági következményeire, például új munkahelyek létesülésére.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

„Megállapítottuk, hogy több vizsgált repülőtér hosszabb távon sem lesz képes nyereséget termelni, többet a kapacitása alatt hasznosítanak, néhányat pedig egyáltalán nem” – kommentálta a tanulmányt George Pufan, az ECA munkatársa.

Az előrejelzések szerint az európai légi forgalom 2030-ig megduplázódik. Amennyiben az Európai Bizottság és a tagországok meg akarnak felelni a növekvő forgalmi igény által támasztott követelményeknek, javítaniuk kell reptérfejlesztési politikájukon úgy, hogy csak a nyereséges repterek fejlesztésére összpontosítanak, ott, ahol az ténylegesen indokolt – fogalmazott.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!