Az AirAsia X szerződésével még az év vége előtt befutott az új A330neo típuscsalád harmadik fix megrendelése. A malajziai légitársaság a kezdetektől fogva kérte és bátorította az Airbust a továbbfejlesztett A330-as programjának elindítására, amelynek most 55 gépes igényével szavazott jelentős bizalmat.

Az A330neo AirAsia X látványterve. (Forrás: Airbus) | © AIRportal.hu

Az A330neo AirAsia X látványterve. (Forrás: Airbus)

Az AirAsia X ráadásul öt géppel többel kötötte meg a véglegesített megrendelési szerződését. Az idei Farnborough légi szalonon, ahol az Airbus ellőtte az A330neo program startpisztolyát ugyanis még csak ötven darab gépre szólt az előzetes vásárlás. A milliárdos üzlet listaárakon számított teljes értéke nem ismert, mivel az Airbus egyelőre nem tette közzé az A330neo árcéduláit, de azt azért büszkén kiemelték, ez az eddigi legnagyobb egyösszegű megrendelése az A330-as családnak.

A diszkont modellben működő távol-keleti légitársaság ezzel a legtekintélyesebb A330 üzemeltetővé vált, teljes rendelésállománya immáron 91 gépen áll. A legújabban megrendelt, Rolls-Royce Trent 7000 hajtóművekkel szerelt A330neo-k szállításai az Airbus közleménye szerint 2018-ban kezdődnek. Azt viszont nem részletezi a gyártó, hogy az AirAsia X konkrétan mely típusváltozatra tart igényt, de minden bizonnyal ugyanarra, amelyre júliusban az angliai légi szalonon aláírtak, és ez a hosszabb törzsű, A330-900neo volt.

Jelen állás szerint az A330neo program összesen három biztos ügyfelet tudhat magáénak. Az amerikai Delta Air Lines és a szintén amerikai CIT Group lízingcég megrendelései után az AirAsia X lett a véglegesített szerződéskötések időrendi sorrendjében a harmadik, ugyanakkor a legnagyobb megrendelő is. A Deltának ugyanis 25 darab, míg a CIT-nek csak 15 darab A330neo-ra van foglalása – mindhárom esetben a 900-as szériára érvényesen. Az „A330-800neo első vevője” cím tehát egyelőre szabad, noha a Hawaiian Airlines szándéknyilatkozatot már kötött erre a változatra.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
AirAsia X A330-900neo másik szögből. (Forrás: Airbus) | © AIRportal.hu

AirAsia X A330-900neo másik szögből. (Forrás: Airbus)

Tony Fernandes, az AirAsia X társalapítója, aki az egyik leghangosabb szószólója volt az A330neo elindításának most is elmondta, nagyon várják az új A330-ast, amelynek kulcsszerepe lesz a légitársaság long-haul low-cost piacon betöltött vezető pozíciójának megőrzésében. Fernandes szerint az Airbus-szal kötött megállapodásuk lehetővé teszi számukra, hogy 2015-2017 folyamán, még a gépszállítások kezdete és felfutása előtt megszilárdítsák növekedésüket. Magáról az A330-asról pedig szinte minden olyat elmondott, amely dicséretként elhangozhat egy üzemeltető részéről, így a kedvező üzemeltetési költségeket, a nagy hatótáv teljesítményt és a magas fokú fedélzeti kényelmet említve, amelyek miatt az üzemeltetési modelljük számára ez a legkiválóbb típus.

Az Airbus 2017 utolsó negyedévére ígéri az első A330neo átadást. Azt még nem tudni, hogy mely légitársaság lesz az indító, de hogy az AirAsia X az elsők között lesz az most már egészen biztos.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!