A piaci kereslet további visszaesése miatt a Boeing úgy döntött, hogy még inkább lelassítja a Boeing 747-8-as típus gyártási rátáját, így 2015 szeptemberétől már csak havi 1,3 darab repülőgép fog átlagosan elkészülni.

A légi áruszállítás lassú fejlődésére hivatkozva az amerikai repülőgépgyár átlagosan már csak évi 15,6 darab Boeing 747-8-ast fog előállítani.

A Boeing legutóbb tavaly októberben jelentette be, hogy visszavesz a 747-8-as gyártókapacitásából. Akkor évi 21 darab repülőgép helyett a 2015 szeptemberéig alkalmazandó 18 gépes sebességre álltak rá.

A bejelentés miatt kisebb zúgolódás tört ki a beszállítók között, mivel az alkatrészeket előállító cégek szerint a gyártási ráta csökkentése a szerződések értelmében nem csökkenhetne havi másfél gép alá, ugyanakkor a Boeing vezetői kijelentették, hogy amennyiben a kereslet redukálódása azt megkívánja, úgy meglépik a további lassítást.

Ami a Jumbo jövőjét illeti, a Boeing egyre kevésbé bízik a típus feltámadásában, mivel az utasszállító piacon folyamatosan jönnek az újabb konstrukciók, melyek ha nem is teljesen, de részben helyettesíteni tudják a Jumbókat, sőt a Boeing 777-es következő generációs modelljei már biztosan ki fogják szorítani a négy hajtóműves típust a piacról.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A gyártó így csak az áruszállítói piac fellendülésében bízhat, igaz már ott is inkább a modernebb, kisebb költségek mellett üzemeltethető repülőgépeket vásárolják a fuvarozók, mint például az Airbus A330-as, vagy a Boeing 777-es típusok teherszállító változatait.

Boeing 747-8 bemutató videó

Forrás: Boeing Youtube csatorna

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!