Az előző évi eredményhez képest kis visszaeséssel, de így is 1.6 milliós utasforgalommal zárta a novembert a Vienna Airport. A bécsi repülőtér üzemeltetője másfél százalékkal volt kénytelen csekélyebb utasszámot elkönyvelni 2013 novemberéhez viszonyítva.

A bécsi repülőtér üzemeltetője leginkább annak tudja be, hogy csak 1,622,568 utas fordult meg termináljain novemberben, hogy az ukrajnai krízishelyzet hatására visszaesett az utazási kedv a kelet-európai térségbe. Ide ugyanis 11.2%-kal volt kevesebb utas, mint tavaly ilyenkor, de a Közel-Keletre is kevesebben repültek, itt 3.1%-os az esés. Növekedés mutatkozott viszont Nyugat-Európa (0.3%), a Távol-Kelet (3.5%) és főleg Észak-Amerika (17%) irányába.

A Vienna Airportnak panaszra azért sincs oka, mert éves összesítése még így is 2.4%-os növekedést mutat a januártól novemberig terjedő időszakban, ami 20.8 millió utast jelent. Ez ugyan még nem éri el a 2013-as év 21.9 milliós összteljesítményét, de a decemberi csúcs könnyen meghozhatja akár a túlszárnyalást is.

A novemberi adatok további részleteit illetően a Vienna Airport arról számolt be, hogy az átszálló utasforgalmuk esett vissza a legnagyobb mértékben, az ugyanis 8.3%-kal volt kevesebb az előző évi teljesítményhez képest. A helyből utazók száma viszont ha csak 0.9%-kal is, de emelkedést mutatott. Ezek száma összesen 1,175,820 fő volt, szemben az átszállók 438,534 fős tömegével.

A cargo forgalomban 13.1%-os fejlődés keletkezett a novemberben megmozgatott összesen 27,695 tonnányi teherrel. A repülőgépmozgások száma viszont 1.7%-os esést produkált, a bécsi reptér összesen 17,829 le-, és felszállást kezelt novemberben.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Budapest Airport a héten számolt be róla, hogy idei novemberi utasforgalma rekordot ért el, összesen 689,727 utas érkezett vagy indult a budapesti Liszt Ferenc repülőtérről. Valamint, ami még hangsúlyosabb, hogy az éves forgalma decemberben elérheti és meghaladhatja a 9 milliós határt.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!