Nagyot lépett előre Magyarországon a légiforgalom az év utolsó előtti hónapjában. A budapesti repülőtér termináljain közel 700 ezer utas fordult meg novemberben, ami abszolút rekordnak számít az évnek ebben a hónapjában. A Budapest Airport éves forgalma decemberben várhatóan eléri és meghaladja a 9 millió utast.

Kapcsolódó cikk, előzmény Budapest Airport: rekord utasforgalom júniusban

A ferihegyi irányítótorony. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A ferihegyi irányítótorony. (Fotó: AIRportal.hu)

Összesen 689 727 utas érkezett vagy indult a budapesti repülőtérről novemberben – ez derül ki a Budapest Airport legfrissebb forgalmi statisztikáiból. Előző év novemberéhez képest ez 7,9%-os növekedést jelent, az egész évet tekintve pedig 7,2% a bővülés. Nemzetközi összehasonlításban a Budapest Airport forgalma idén jóval az európai átlag felett növekszik, messze megelőzve a régió többi repülőterét (Bécs, Prága, Varsó), ahol a bővülés mértéke 1-3 % közötti, vagy éppen csökken.

Az utasforgalom mellett a repülőgépmozgások (fel- és leszállások) száma is nőtt, igaz, szerényebb mértékben: novemberben 4,7%-kal, egész évre vetítve pedig 2,7%-kal több repülőgép fordult meg Budapesten. Ez egyben azt is jelenti, hogy a légitársaságok még tovább tudták javítani a hatékonyságukat, vagyis a repülőgépek telítettségét (ún. load factor), ami átlagosan 76,5 % volt novemberben.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A városok rangsorát nem meglepő módon toronymagasan London vezeti, ide 5 légitársaság is indít járatokat, az utasok pedig 4 repülőtér közül választhatnak. Az ezt követő sorrendben viszont Párizs feljött a második helyre, Brüsszel, Frankfurt és Amszterdam előtt. A Párizs és Budapest közötti utasforgalom csak egy kicsivel előzte meg a brüsszelit, de ebből is látszik, hogy a Transavia France idén elindított járata Orly repülőtérre, illetve az Air France jelentős utasszám-emelkedése elég volt ahhoz, hogy a francia főváros stabilan megszerezze a második helyet.

„Várhatóan a december folyamán érjük el a 9 milliós álomhatárt, ami történelmi pillanat lesz a budapesti repülőtér életében, hiszen az eddigi legforgalmasabb évünkben, 2011-ben „csak” 8,9 millió utasunk volt.” – jelentette be Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója. Hozzátette: „A dinamikusan növekvő utasszám is jól mutatja, hogy Budapest és Magyarország egyre vonzóbb turisztikai és üzleti központ. Légitársasági partnereinkkel közösen azon dolgozunk, hogy az eddig elért eredményeket tovább javítsuk és megmutassuk, hogy Budapest a régió legizgalmasabb városa turisztikai és gazdasági szempontból egyaránt.”

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!