Növelte a légitársaságok profit-előrejelzését a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA), becslése szerint a globális nettó nyereség 2014-ben a korábban előre jelzett 18-ról 20 milliárd dollárra emelkedik, 2015-ben pedig 25 milliárd dollár lesz.

A szervezet szerdai MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozta, hogy június óta jelentősen csökkent a kerozin ára és a GDP világszinten jobban emelkedik a korábban vártnál.

Az IATA előrejelzése szerint 2015-ben a légitársaságok 3,2 százalékos árréssel dolgoznak majd, ez egy utasra vetítve 7,08 dollár nettó profitot jelent, amely több, mint duplája a 2013-as 3,38 dollárnak. A szervezet ugyanakkor figyelmeztet, hogy a 3,2 százalékos árrés továbbra is nagyon alacsony.

Előrejelzésében az IATA 2015-re átlagosan 100 dolláros hordónkénti kerozinárral számol, csak üzemanyagra a társaságok 192 milliárd dollárt költhetnek, ami a kiadások 26 százalékát jelenti. A 2014-es 2,6 százalék helyett a szervezet szerint 2015-ben 3,2 százalékkal bővül majd a világ GDP-je, az utasforgalom pedig 7 százalékkal haladhatja meg a 2014-es szintet.

A legjövedelmezőbbek az észak-amerikai légitársaságok lehetnek 13,2 milliárd dolláros profittal, az európai társaságok teljesítményét a szigorú szabályozás és az infrastruktúra alkalmatlansága hátráltathatja. Hiába az egyik legmagasabb az európai társaságok átlagos töltöttségi mutatója (64,7 százalék), a működési környezet miatt 4 milliárdos nettó profitra lehet számítani ebben a régióban. Az ázsia-óceániai légicégek 5, a közel-keletiek 1,6 milliárd dollár nyereségre tehetnek szert. Utóbbiakkal kapcsolatban az IATA közleményében megjegyezte, hogy a kapacitások folyamatos növelése miatt átlagos töltöttségi mutatójuk az egyik legalacsonyabb, 58,6 százalék.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!