Az ír low-cost légitársaság részvényesei november 28-án 99,3%-os arányban elfogadták a Ryanair 200 darab Boeing 737 MAX-8 200 típusú, nagyobb befogadóképességű utasszállító vásárlásáról szóló tervezetét.

A szerződés alapján a Ryanair 100 darab gépet biztosan megvásárol, míg további 100 példány sorsa az aktuális piaci helyzettől függ majd, így azokra csak opcionális vásárlási jogot szerzett magának a fuvarozó.

Az ügylet értéke listaárakon számolva körülbelül 22 milliárd dollárt tesz ki, de mivel a Ryanair igen agresszív cégpolitikával rendelkezik, biztosak lehetünk abban, hogy egy ekkora példányszámú megrendelésnél jelentős kedvezményeket tudott kiharcolni magának a cég.

Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója nyilatkozatában kiemelte, hogy a gépek leszállításának befejeztekor már körülbelül 520 darab Boeing 737-800NG, valamint Boeing 737 MAX-8 fog szolgálatot teljesíteni a légitársaságnál. Továbbá az új gépmegrendelés lehetővé fogja tenni, hogy a Ryanair akár évi 150 millió utast szállítson. A nagy flotta üzemeltetéséhez elegendő mennyiségű személyzet is szükséges, így a O’Leary beszámolója alapján mintegy 10 ezer új munkahely fog létrejönni Európa-szerte.

A Boeing 737 MAX-8-as utasszállítón alapuló 200-as alváltozat akár 200 utast is fedélzetére vehet, amely 11 fővel jelent nagyobb kapacitást a jelenleg repülő 189 üléses Boeing 737-800-asokhoz képest.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!