VNAV navigációra szerzett kiegészítő típusengedélyt a Szuhoj Superjet 100 regionális utasszállító repülőgép. A moszkvai székhelyű Államközi Légiközlekedési Bizottság által kiadott jóváhagyással az SSJ-100-as az első orosz típus, amely a repülés minden fázisában használhatja a függőleges navigációból származó előnyöket.

A Superjet jelenleg legnagyobb üzemeltetői az Aeroflot, orosz nemzeti, valamint az Interjet, mexikói diszkont légitársaságok. (Fotó: SuperJet Inernational) | © AIRportal.hu

A Superjet jelenleg legnagyobb üzemeltetői az Aeroflot, orosz nemzeti, valamint az Interjet, mexikói diszkont légitársaságok.
(Fotó: SuperJet Inernational)

A VNAV, vagyis Vertical Navigation képességét a Szuhoj egyelőre csak az SSJ-100-as alapváltozatára kapta meg, a megnövelt hatótávú SSJ-100LR tanúsító eljárása Igor Vinogradov közlése szerint még folyamatban van. A Superjet-program minőségellenőrzésért felelős alelnöke ugyanakkor azt is elmondta, mindkét típusváltozatra szeretnék megszerezni az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) releváns tanúsítványát is.

A Moszkvához közeli Zsukovszkij légibázison lefolytatott tanúsító eljárást ugyanaz a 95003 gyári számú, az első felszállását 2008 decemberében teljesített SSJ-100 prototípussal végezték, amely nemrég a csökkentett tolóerejű felszállási üzemmódra szerzett hatósági engedélyt a típusnak. A most végzett berepülések során a pilóták összesen huszonnégy alkalommal emelték levegőbe a gépet, amit csaknem hatvan „elektronikus repülés” is kiegészített, amelyek során az erre a célra felállított számítógépes munkapaddal, mintegy laboratóriumi körülmények között is vizsgálták a rendszer és a típus közös működését.

Kiemelkedően fontos nemcsak a típus, hanem általában véve az orosz repülőgépgyártás számára is, hogy a hazai gyártmányok közül az SSJ-100-as szerzett először a repülés minden fázisára, vagyis a felszállás, emelkedés, utazás, illetőleg süllyedési és megközelítési üzemmódra (a megszakított megközelítést is magába foglaló) érvényes VNAV navigációs képességet.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A sebesség tartást és változtatást, a magasság tartást és változtatást, valamint a magasságváltoztatás mértékét magába foglaló, a repülőgép függőleges helyzetét optimalizáló navigáció képességével az SSJ-100 működtetése egy újabb kedvező feltétellel bővült, amely a többi rendszerrel összhangban a pilóták számára nyújt a kijelölt útvonalat végigkövető precíz irányítási utasításokat.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!