Seszták Miklós, nemzeti fejlesztési miniszter részvételével, a Wizz Air jegyértékesítő és ügyfélszolgálati pult átadását követően „A földi kiszolgálás jövője Budapesten” címmel, a BUDPORT Handling Kft. által megrendezett, szakmai fórumon a cég ügyvezetője, Galgóczy Ferenc ambiciózus és kemény hangú üzeneteket fogalmazott meg a budapesti földi kiszolgálási piacon érdekelt összes szereplő, a légitársaságok (mint ügyfelek) és a konkurens cégek irányába is.

Nemes Ervin a keddi sajtóeseményen. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Nemes Ervin a keddi sajtóeseményen. (Fotó: AIRportal.hu)

Az eseményen elsőként Nemes Ervin, az ACE (Aeroplex) és az MGH (Malév Ground Handling) felsővezetőjeként, a keddi rendezvényen első alkalommal a nyilvánosság elé lépő szakember szólalt meg.

Nemes Ervin beszámolt az egykor a nemzeti légitársaság égisze alatt, a budapesti repülőtéren a legrégebben működő, ma már önálló cégként a piacon lévő földi kiszolgáló előtti kihívásokról.

A cégnek az EU csatlakozást követő földi kiszolgáló piac-liberalizáció, majd az anyacég megszűnése után komoly változásokkal kellett szembenézni. A szakember szerint a legnagyobb piaci kihívást a budapesti repülőtéren is jelen lévő, multinacionális tulajdonú kiszolgálócégek üzletpolitikája jelenti, akik a légitársaságok számára több reptérre vonatkozó kedvezményes (ún. multi-station) ajánlatokat tudnak tenni. Az MGH-nak – mivel a cég csak a budapesti repülőtéren üzemel – értelem szerűen ezekkel az ajánlatokkal kell felvenni a versenyt, amihez a vállalat mélyreható modernizációjára, a költséghatékonyság javítására van szükség.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az eddig elvégzett munka első eredményei már érezhetők, erre a legjobb példa, hogy az október 27-én budapesti, napi járatot indító Emirates légitársaság az MGH-t választotta földi kiszolgálójaként a budapesti reptéren működő konkurens, multinacionális cégekkel szemben, három éves szerződéssel, valamint több jelentős stratégiai partnerrel sikerült az utóbbi hónapokban szerződést hosszabbítania a cégnek.

A hatékonyság-javítás és az erős versenyhelyzet jegyében keresett a cég olyan stratégiai partnereket, mint a BUDPORT, akik kiemelkedő hatékonysággal képesek olyan innovatív szolgáltatások nyújtására, amit az MGH saját forrásból, saját erőből nem lenne képes, így új piaci szegmenseket is el tudnak érni, amivel új bevételi források nyílnak meg a cég számára és kompenzálhatják a multinacionális földi kiszolgáló cégekkel szemben fennálló jelenlegi versenyhátrányt – tette hozzá Nemes Ervin.

Az MGH új vezetője leszögezte, hogy cége meghatározó szereplője a magyar légiforgalmi piacnak és az is kíván maradni. Ennek érdekében fontosnak tartja akár a más repülőtereken történő piacra lépés lehetőségét és, hogy a magyarországi piacon egyenlő feltételekkel tudjanak érvényesülni a multinacionális cégekkel szemben.

Nemzetközi viszonylatban is ritka, hogy új földi kiszolgáló lépjen a piacra

Galgóczy Ferenc, a BUDPORT Handling Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy cége két éve lépett a rendkívül zárt földi kiszolgálási piacra. Az ügyvezető ecsetelte, hogy komoly kihívásokkal jár egy új földi kiszolgáló elindítása, hiszen a multinacionális kiszolgáló cégek mindent elkövetnek azért, hogy az új cégek piacra lépését megakadályozzák, vagy az új szereplők helyzetét nehezítsék.

„A multinacionális cégek két dologgal azonban nem számolnak, az egyik, hogy itt, Magyarországon mi vagyunk otthon. A másik pedig, hogy amit mi elértünk, azt nem kényelmesen, bevásárlással tettük, hanem szorgalmas munkával. Erős falakat építettünk, amelyek megvédenek bennünket és bástyákat építettünk amelyeket meg tudunk védeni.” – mondta el beszédében Galgóczy Ferenc.

„A BUDPORT-nak két lehetősége van a jövőt illetően Budapesten, az egyik, hogy folytatjuk a megkezdett utat és önerőből fejlesztjük az üzleti modellünket, megpróbáljuk követni a légitársasági trendeket és részükre a multinacionális cégekkel szemben versenyképes ajánlatokat tudunk adni.

A másik lehetőség, hogy utat nyitunk egy külföldi multinak, beengedjük a cégünkbe, viszont ekkor fennáll a veszélye annak, hogy a BUDPORT így el fogja veszíteni azt a hatékonyságát, amely jelenleg a cég legnagyobb értékét képviseli.” – tette hozzá az ügyvezető.

A földi kiszolgálásnak is követnie kell a piaci trendeket

Az ügyvezető ezt követően elmondta, hogy az elmúlt tíz évben a légiközlekedési piac jelentős változásokon ment keresztül, megváltoztak az utazási szokások és a légitársaságok szolgáltatásai is. A Wizz Air-hez hasonló üzleti modellben működő légitársaságok teljesen megreformálták a piacot. A légitársaságok az utasoknak egyre szofisztikáltabb szolgáltatásokat nyújtanak, melyet a repülőterek is lekövettek szolgáltatásaik fejlesztésével.

„Egyetlen területe van a légiközlekedésnek, amely nem változott, nehezen tudta követni ezeket a változásokat, az pedig a földi kiszolgálás.” – mondta el Galgóczy, majd hozzátette – „A jelenlegi irány rossz, váltani kell: A földi kiszolgálóknak össze kell szedni magukat, új bevételi források után kell nézniük. Meg kell vizsgálni, hogy a feltörekvő légitársaságok, egyéb, addicionális bevételeiből milyen jutalékot tudnak maguknak generálni és csökkenteni kell a kiszolgálási díjaikat, mert a jelenlegi elkényelmesedett piac káros a légitársaságok számára.”

„A BUDPORT ebbe a sorba nem kíván beállni, mi azokat az értékeket kívánjuk képviselni, amit eddig is folyamatosan követtünk.” – zárta beszédét a BUDPORT Handling Kft. ügyvezető igazgatója, Galgóczy Ferenc.

Fontos a Malév márkanév továbbvitele

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter az esemény zárásaként elmondta, hogy a minisztériumához tartozó Aeroplex és MGH cégek vonatkozásában már a júliusi miniszteri kinevezését követően érezték, hogy a két volt Malév leányvállalat esetében új a piaci kihívásokhoz jobban alkalmazkodva kell a céget vezetni. Ezért is kérték fel Nemes Ervint a két cég vezetésére. Hozzátette, a Malév név továbbvitele és annak bizalomerősítő szerepe – még ha csak földi kiszolgáló szervezet formájában is – fontos az állam számára.

Ünnepélyesen átadásra került a Wizz Air jegyértékesítő és ügyfélszolgálati pult a 2B terminál indulási szintjén

Seszták Miklós, nemzeti fejlesztési miniszter, Galgóczy Ferenc BUDPORT Handling Kft. ügyvezető igazgatója, Nemes Ervin, a Malév Ground Handling Zrt. (MGH) vezérigazgatója és Jost Lammers a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatója ünnepélyes szalagvágással adták át a Wizz Air jegyértékesítő és ügyfélszolgálati pult a 2B terminál indulási szintjén. A jegyértékesítő és ügyfélszolgálati irodát nem a Wizz Air, hanem a BUDPORT üzemelteti.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!