Ma 60 éve, hogy megalakult az önálló Malév. 1954. november 26-a fordulópont a magyar légitársaság történetében, az ugyanis ekkor vált igazán nemzetivé. A MASZOVLET jogutódaként ettől a naptól kezdhette meg önálló tevékenységét a MALÉV, vagyis a Magyar Légiközlekedési Vállalat.

Malév Li-2 típusú repülőgépek a ferihegyi repülőtéren. (Fotó: FORTEPAN) | © AIRportal.hu

Malév Li-2 típusú repülőgépek a ferihegyi repülőtéren.
(Fotó: FORTEPAN)

Miután Magyarország a háború után szovjet érdekszférába került, segítséget csak a Szovjetuniótól remélhetett. Már 1945 augusztusában tárgyalások kezdődtek Moszkvában a magyar-szovjet gazdasági együttműködésről, illetve különböző vegyesvállalatok létrehozásának lehetőségeiről.

1946. március 29-én írták alá azt az egyezményt, mellyel létrejött a Malév jogelődje, a Maszovlet, a Magyar-Szovjet Polgári Légiforgalmi Részvénytársaság. Az alapítólevél értelmében a légitársaság jogosult lett a légiközlekedés szervezésére, utas-, poggyász-, posta- és áruszállítások lebonyolítására, belföldön és külföldön egyaránt. Fontos változást hozott a Maszovlet életében a Ferihegyi Repülőtér 1950. május 7-i megnyitása. Ebben az időben mind a Ferihegyi Repülőtér, mind a magyar légiforgalmi irányítás a Maszovlet kezelésébe tartozott.

1954. november 6-án jelent meg Magyarország és a Szovjetunió közös közleménye vegyesvállalataik megszüntetéséről. Ebben az időben a magyar polgári repülés már minden szükséges feltétellel rendelkezett az önálló működéshez. November 25-én Moszkvában államközi egyezményt írtak alá, melynek értelmében Magyarország megvásárolta a szovjet fél részesedését. Ezt követően, november 26-tól kezdhette meg önálló tevékenységét – a Maszovlet jogutódaként – a Malév, a Magyar Légiközlekedési Vállalat.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Malév Li-2-es. (Fotó: FORTEPAN) | © AIRportal.hu

Malév Li-2-es. (Fotó: FORTEPAN)

A megalakulást követően megindult a géppark korszerűsítése. A kezdeti 21 főt szállítani képes Li-2-es gépeket felváltotta a már kétszerte nagyobb kapacitással és sebességgel rendelkező Il-14-es, melyből az első 26-32 személyes gép 1957 tavaszán érkezett a Szovjetunióból, amit 1958 végéig még hét másik követett. A típus 1957-69 között volt a magyar légitársaságnál üzemben. A Malév ebben az időben a Magyar Légierőtől is átvett Li-2-eseket. Utóbbiakra építve indultak el a Malév rendszeres teherszállító járatai Nyugat- és Észak-Európa nagyvárosaiba. A HA-LIX lajstromjelű Li-2-es 14 utasférőhelyes kormánygépként 1958. április és 1964. szeptember között 1789 leszállással 1209 óra 57 percet repült a Malév tulajdonában.

Ebben az időszakban kibővítették a ferihegyi utasterminált, és 2500-ról 3010 méterre meghosszabbították a futópályát. ILS műszeres leszállító berendezést és fénytechnikát, valamint radart telepítettek. Ezzel Ferihegy felzárkózott az európai színvonalhoz, és gyakorlatilag képes volt bármilyen külföldi gép biztonságos fogadására és indítására.

Malév Il-14-es a ferihegyi repülőtéren. (Fotó: FORTEPAN) | © AIRportal.hu

Malév Il-14-es a ferihegyi repülőtéren. (Fotó: FORTEPAN)

A Malév gépei a kezdetben jobbára csak belföldi és a néhány menetrendszerű külföldi mellett Európa városaiba számos különjáratot teljesítettek, így 1958 őszére már 22 pilóta lépte túl az 1 millió repült kilométert. A vállalat első menetrendszerű nyugati járata 1956. június 5-én indult Bécsbe.

A szükséges államközi légügyi egyezmények megkötését követően megkezdődött a Malév menetrend szerinti, európai útvonalhálózatának kiépítése is. 1961-ig beindult a Malév belgrádi, koppenhágai, tiranai, amszterdami, brüsszeli, moszkvai, stockholmi, zürichi, frankfurti, párizsi és római járata. A célállomásokon Malév-képviseletek, illetve városi irodák is nyíltak. Ezzel párhuzamosan a külföldi légitársaságok is sorra nyitották meg ferihegyi járataikat, valamint budapesti képviseleteiket. A Malév és Ferihegy alig néhány esztendő alatt felzárkózott Európához.

(Szöveg forrása: Malév archív / Fényképek: FORTEPAN / Szerkesztette: Csemniczky Kristóf).

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!