A Mikulás már évek óta a finn nemzeti légitársaság járatain utazik, amennyiben a decemberben már megszokott módon több európai nagyvárosban is eltölt pár napot, hogy a helyi gyerekekkel találkozhasson.

A légitársaság idén két darab Airbus A321-es gépére különleges matricákat helyezett el, melyek azt hirdetik, hogy idén is a Finnair lehet Mikulás hivatalos fuvarozója. A matricákat már feltették az OH-LZI, valamint az OH-LZL lajstromjelű, Sharkletekkel ellátott Airbus A321-esekre.

Az OH-LZL lajstromjelű Airbus A321-es a matricák felrakása után. (Fotó: Finnair) | © AIRportal.hu

Az OH-LZL lajstromjelű Airbus A321-es a matricák felrakása után. (Fotó: Finnair)


A Finnair versenyt is hirdetett az új dizájnnal kapcsolatban, melyben az a feladat, hogy a lehető legszebb képet kell elkészíteni a télapós Airbus gépekről, ezután pedig az elkészült remekművet fel kell töltetni Instagramra, a #officialairlineofsanta jelöléssel. A nevezéseket november 30-ig várják, a nyertest pedig december elején hirdetik ki.

Amennyiben a Mikulás megtartja jó szokását, és idén is ellátogat Magyarországra, minden bizonnyal ezen repülőgépek valamelyike fogja Budapestre szállítani, így akár a magyar fotósok is majd versenybe tudnak szállni a fődíjért, mely nem más mint egy utazás Lappföldön található Rovaniemibe.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!