A dél-koreai Földügyi, Infrastruktúrális és Közlekedési Minisztérium 45 napos felfüggesztésre kötelezte az Asiana Airlines Szöul-San Francisco útvonalát, melyet a tavaly júliusi San Francisco repülőterén történt baleset következményeképp rendeltek el.

A Reuters tudósítása szerint a három utas életét követelő, valamint 180 utas sebesülését okozó baleset kiérdemelte a dél-koreai törvények szerint kiszabható 90 napos beszüntetést. A minisztérium közlése szerint a büntetés mértékének felezése mögött az az indok áll, miszerint a járat személyzete mindent megtett az áldozatok számának és a károk minimalizálására.

A légitársaság nyilatkozatban tette hozzá, hogy a döntés hivatalos felülvizsgálatát szeretnék elérni, valamint jogi lépéseket is fontolgatnak, de ezt nem fejtette ki bővebben a vállalat. Az Asiana Airlines Szöul-San Francisco járata hetente hétszer közlekedik az Egyesült Államok nyugati partjára, így ez a felfüggesztés több mint 13,5 millió dolláros kárt okozna a légivállalatnak.

A légifuvarozó ugyancsak kifejtette, hogy a döntés meghozatalakor nem vették figyelembe az utasoknak okozott kellemetlenséget, valamint olyan eshetőségeket is, mint a vállalatban érdekeltek petícióját, valamint azt a tényt, hogy a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség vezetőjének véleménye szerint ezek a büntető intézkedések nem segítik a biztonság elősegítését és megerősítését.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
A járat egyik utasa által készített fotó a baleset után nemsokkal. (Fotó: David Eun - Path.com) | © AIRportal.hu

A járat egyik utasa által készített fotó a baleset után nemsokkal. (Fotó: David Eun – Path.com)


Az Asiana Airlines San Francisco-i járatának éves utasforgalma 170 ezer körül mérhető, amely utasok 70 százaléka nem koreai állampolgár. Ezen járatok átlagos töltöttsége eléri a 85 százalékot is. Habár a koreai légitársaság számára hatalmas veszteség lenne a körübelül másfél hónapos szüneteltetés, azonban ebből azon egyéb légifuvarozók profitálhatnak, amelyek szintén közlekedtetik ezt az útvonalat. Ebben érintett a Korean Air, a Singapore Airlines, valamint a United Airlines is.

Az Asiana Airlines 214-es járata a San Francisco-i repülőtérre való leszállás során szenvedett balesetet 2013. július 6-án. A HL7742-es lajstromú Boeing 777-200ER típusú szélestörzsű repülőgép 291 utassal és 16 fős személyzettel érkezett Szöulból. A repülőgép a végső megközelítéskor túl alacsonyan repült, és a földet érés előtt közvetlenül a futópályát az óceántól elválasztó kőfalba csapódott a farka. A Boeing 777-es átperdült, kigyulladt és a futópálya mellett állt meg.

Az idén befejezett vizsgálat megállapította, hogy a rendszerek bonyolultsága, valamint pilótahiba vezetett a három halálos áldozatot követelő balesethez. A légitársaság jelentésében az áll, hogy a pilóták nem követték megfelelően a gép sebességét és azt nem tudták szinten tartani, ez vezetett a balesethez. Ugyanakkor az alacsony repülési sebességre figyelmeztető jelzés későn szólalt meg, ha egy másodperccel korábban riaszt, akkor a pilóták el tudták volna kerülni a balesetet.

Az NTSB ugyanakkor azt is megállapította, hogy a szerencsétlenséghez hozzájárult a gép tolóerő-automatájának és automatikus repülésvezérlőjének bonyolultsága is. Mindemellett a dél-koreai pilótaképzést is elmarasztalta a hatóság, így azóta az Asiana Airlines az amerikai közlekedésbiztonsági bizottság által javasolt változásokat is bevezette.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!