Két újdonságot jelentett be a Turkish Airlines az afrikai útvonalhálózata tekintetében. Az egyik egy teljesen új nigériai célállomás, a másik pedig egy már meglévő, egyszerre két dél-afrikai várost is magába foglaló útvonal, amelyet szétválasztva önállósításra készül a török légitársaság.

Kezdve a legújabb afrikai célponttal, a Turkish Airlines jövő tavaszra tűzte ki az Isztambul és Abuja közötti közvetlen légijárat megnyitását. Az első járat Nigéria, Afrika legnépesebb országának fővárosába március 3-án fog közlekedni, amelyet követően a török flotta gépei a hét öt napján, keddenként, csütörtökönként, péntekenként, szombatonként és vasárnaponként biztosítanak majd rendszeres összeköttetést. Ezzel Lagos és Kano után már három város lesz elérhető Nigériában a török nemzeti légitársaság hálózatában.

A másik fejlesztés a készülőben lévő 2015/2016-os téli menetrendet érinti, amelyben a Turkish már önálló járatokkal tervez repülni a Dél-afrikai Köztársaságba Johannesburg, valamint Fokváros reptereire, amelyekre jelenleg még egybefűzve közlekednek. Az új menetrend szerint október 26-tól lép életbe az elkülönülés, a hét minden napján direkt járatokat biztosítva mindkét városba.

A Boeing SkyInterior-os 737-900ER fedélzete, bőr ülésekkel, LED-világítással és praktikusabb poggyásztartókkal.
(Fotó: Turkish Airlines)

Az üzemeltetett géptípusokat illetően Abujába a flotta legnagyobb teljesítményű keskenytörzsű Boeingje, a 737-900ER fog közlekedni, amely két-osztályos elrendezésben összesen 151 utas szállítására alkalmas, fedélzetén az igényes és kényelmes utazást szolgáló legújabb SkyInterior csomaggal. Johannesburgot és Fokvárost pedig szélestörzsű Airbus A330-300-assal tervezi a légitársaság, amelynél két-osztályos fedélzeti konfigurációban ez a típus összesen 289 utas felvételére képes.

A budapesti Liszt Ferenc repülőtérről induló utasok szemszögéből a Turkish Airlines napi három isztambuli járata mindenképp komoly előny az elérhető csatlakozások terén, de az objektív rátekintés jegyében hozzá kell tenni, hogy két másik légitársaság is rendelkezésre áll a választásban. A Qatar Airwaysnek és az Emiratesnek is vannak konkurens ajánlatai. Az útvonalhálózati térképekre tekintve a katari ötcsillagosnak Lagosba, Johannesburgba és Fokvárosba, míg a dubaji légitársaságnak ezeken felül Abujába is vannak járatai. Igaz, nekik csak napi egy járatuk van a magyar főváros és bázisrepülőtereik között, de így is széles a kollekció, jobbnál-jobb légitársaságok kínálatából lehet választani afrikai irányba is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!