Az A330-200-ast alakítja át az Airbus a speciális szállító követelményei szerint – közölte az AIRportal.hu érdeklődésére az Airbus toulouse-i sajtóközpontja, miután az európai repülőgépgyártó tegnap bejelentette, új Belugákat épít gyártáslánc összeköttetés kapacitásának fejlesztésére.

Kapcsolódó cikk, előzmény Új Belugákat épít az Airbus

Az Airbus A330-200-as utasszállító kivitelben. Az új Belugák erre a típusváltozatra épülnek. (Fotó: Airbus) | © AIRportal.hu

Az Airbus A330-200-as utasszállító kivitelben. Az új Belugák erre a típusváltozatra épülnek. (Fotó: Airbus)

Az Airbus ügyeletes szóvivője elmondta, számítógépes látványtervvel egyelőre azért nem tudnak szolgálni, mert a tegnapi még csak a fejlesztési program bejelentése volt, az új szállító repülőgépek tervein még dolgoznak, azok nem véglegesek.

A repülőgépgyár november 17-én kiadott közleménye azt ugyan megnevezte, hogy az A330-as lesz az új Beluga alapja, de közelebbi részleteket, sem a konkrét típusváltozatról, sem pedig a műszaki paraméterekről nem adott.

A szóvivő ezzel kapcsolatosan közölte, hogy az új szállító repülőgép az A330-200-as alapjaira építkezik, amely a jelenleg használt A300-600ST kapacitásához képest egy méterrel nagyobb átmérőjű és hat méterrel hosszabb raktérrel fog rendelkezni, amivel a szállítási teljesítmény 12%-kal növekszik, a hasznos terhelhetőség pedig hat tonnával lesz nagyobb az A330-as Beluga esetében a jelenlegi tervek szerint.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A választás nem meglepő, mivel az A330-200-asnak van teherszállító változata, és azon túlmenően, hogy az iparági találgatások is ezt a szériát prognosztizálták, az Airbus direkt közlésével most ez megerősítést is nyert. A forgalomban lévő A330-200F katalógus adat szerint 7400 kilométeres hatótávra képes, maximális felszállósúlya 233 tonna, és kétféle hajtóművel választható, a Rolls-Royce Trent 700-asa, vagy a Pratt&Whitney PW4000-ese tudja a levegőbe emelni.

Az Airbus napjainkban összesen öt darab A300-600ST – Super Transporter géppel rendelkezik és látja el az európai alkatrészgyárak, valamint a végszerelő sorok közötti logisztikát a túlméretes elemek esetében, mint amilyen például az A380-as vezérsíkja, vagy az új A350XWB törzsszekciói. A sokak szerint kissé ormótlan, ám annál praktikusabb, Beluga delfinre hasonlító formájú típust, csaknem 20 éve, 1995-től állította szolgálatba az Airbus, ezért, valamint a nagyobb teljesítmény érdekében is van szükség újabb gépekre.

Az A330-as Belugák az Airbus közlése szerint 2019-től állnának forgalomba, ugyancsak öt példányban, míg az A300-as Belugák 2025-ig maradnának szolgálatban.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!