Megszületett a döntés, az Airbus a mai napon bejelentette, hogy új A330-as Belugákat épít. Az európai repülőgépgyár számára nélkülözhetetlen a speciális szállítókapacitás, és az idén éppen húsz éves A300-ason alapuló típusuk egyrészt kiöregedőben van, másrészt nem elegendő a teljesítménye. Nemcsak, hogy újabb, hanem nagyobb gépre is van tehát szükség.

Egy nyitott rakodó ajtajú A300-600ST. (Fotó: Airbus) | © AIRportal.hu

Egy nyitott rakodó ajtajú A300-600ST. (Fotó: Airbus)

Az Airbus európai gyárai és végszerelő sorai közötti alkatrész-, illetőleg alkotóelem összeköttetést biztosító Belugák új generációja a szélestörzsű A330-as típuson fog alapulni. Az új típusból, akárcsak a jelenleg működőkből öt darabot épít az Airbus. Az első gépet 2019 közepén tervezik forgalomba állítani, miközben a meglévő A300-600ST Belugák még javában szolgálni fognak egészen 2025-ig, a tervezett kivonásukig.

Az új A330-as alapú Belugákról az Airbus egyelőre még számítógépes látványtervet sem közölt, de bizonyára az elkövetkező hetekben-hónapokban újabb részletekkel is előáll majd az európai gyártó. Most csak annyit tudni, hogy az A330-as Beluga esetében, akárcsak az elődmodellnél a legfőbb alkatrészek megegyeznek az alapjául szolgáló típuséval. Nagyobb, illetőleg külön fejlesztést igénylő változtatásokat a pilótafülke lejjebb ültetésében, a raktér és annak rakodó felületének, a cargo-ajtó kialakításában, valamint a farokrész és a speciális vezérsík kialakításban kell végezni a mérnököknek.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az Airbusnak leginkább az A350XWB programja miatt, amely már 750 darab megrendelést jegyez van szüksége újabb, az eddigieknél is nagyobb teljesítményű speciális szállítókapacitásra, de ugyanilyen kiemelt az A320-as gyártása is, amelyet 2016-ban már havi negyvenhat darabos kibocsátásra terveznek felfuttatni; és csak az újabb hajtómű opciókkal kínált A320neo szériákból már több, mint 3000 gépre érkezett eddig megrendelés, a többi folyamatban lévő Airbus-programról, az A330/A330neo és az A380-asról nem is beszélve, amelyeket szintén ki kell tudni szolgálni.

Ezen a képen jól látszik, hogy milyen speciális vezérsík kialakítást kellett alkalmazni az A300-600ST esetében. Ennek kivitelezése vár az A330 Belugánál is a mérnökökre. (Fotó: Airbus) | © AIRportal.hu

Ezen a képen jól látszik, hogy milyen speciális vezérsík kialakítást kellett alkalmazni az A300-600ST esetében. Ennek kivitelezése vár az A330 Belugánál is a mérnökökre.
(Fotó: Airbus)
Az első A300-600ST 1994 szeptemberében emelkedett magasba. A típust egy évvel később állította szolgálatba az Airbus. (Fotó: Airbus) | © AIRportal.hu

Az első A300-600ST 1994 szeptemberében emelkedett magasba. A típust egy évvel később állította szolgálatba az Airbus. (Fotó: Airbus)

Nem véletlen, hogy az A300-600ST Belugákra is még nagy a szükség, aminek érdekében az Airbus 2011-ben útjára indította FLY1000 programját, amely a típus hatékonyságának további optimalizálására törekszik többek közt új rakodó terminálok építésével Hamburgban, Brémában és Saint-Nazairben, valamint Broughtonban és Getafében is, de nemcsak az infrastruktúrát modernizálják, hanem a hajózók számát és a gépek repült óra mennyiségét is maximalizálni törekszenek, ez utóbbi esetében 2017-re megduplázva, gépenként tízezer órára tornászva a szintet.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!