A Malév egykori HA-MOI lajstromjelű Il-18-as repülőgépének törzsét 2014. november 17-én, hétfőn este szállítják el Abdáról a kassai repülőgép-múzeumba ahol teljesen megújul majd. Mo-Ilona Kassán kerül összeszerelésre, majd külső-belső restaurálásra, melynek során a gép visszakapja eredeti Malév festését és egy magyar repüléstörténeti kiállítás jön létre a fedélzetén.

A korábban étteremként használt, majd annak megszűnését követően az utóbbi 10 évben rendkívül rossz állapotba került repülőgép szét- és összeszerelésének, szállításának valamint restaurálásának költségeit a szlovák múzeum vállalta magára, de a repülőgép magyar tulajdonban marad, a Légiközlekedési Kulturális Központ (LKK) kihelyezett kiállításaként kel új életre.

Az Il-18 típusból MO-Ilonán kívül összesen még három példány található az országban. Ebből kettő – a HA-MOA és a HA-MOG – a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren található, az LKK üzemeltetésében álló AEROPARK repülőgép-múzeum gyűjteményében, a HA-MOE pedig a szolnoki repülőmúzeumban.

„Az LKK olyan partnert keresett, aki méltó módon el tudja helyezni a repülőgépet és tud áldozni a gép elszállítására és rendbehozatalára is. A kassai Szlovák Technikai Múzeum vezetésében az LKK olyan partnerre talált, aki vállalta azt, hogy a repülőgépet eredeti Malév festésmintájával helyreállítva, folyamatosan karbantartva mutatja be a látogatók számára.” – mondta el Samu Ádám az LKK szóvivője.

„Emellett a kassai múzeum a magyar repüléstörténet eddigi, talán legnagyobb sugárhajtású-repülőgép megmentési és felújítási projektjéhez nyújt pótolhatatlan támogatást az LKK-nak.” – tette hozzá a szóvivő.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az együttműködési megállapodás keretében a Szlovák Technikai Múzeum az AEROPARK repülőgép-múzeum és ferihegyi látogatóközpont repülőgép-gyűjteményének gazdagítását, valamint az LKK által megkezdett Tu-154-es típusú repülőgép restauráláshoz elengedhetetlen és máshonnan már nem, vagy nagyon nehezen beszerezhető alkatrészeket biztosítja.

MO-Ilona az egykori abdai étterem dísze

A HA-MOI az abdai étterem épületébe beépítve. (Fotó: Somogyi-Tóth Dániel) | © AIRportal.hu

A HA-MOI az abdai étterem épületébe beépítve.
(Fotó: Somogyi-Tóth Dániel)

A HA-MOI lajstromjelű Il-18-as a Malév flottából történő kivonást követően hosszú évekig szolgált egy forgalmas abdai közlekedési csomópontban található étterem vendég-csalogató attrakciójaként.

A repülőgép részben beépítésre került az épületbe. Az M1-es autópálya ezen szakaszának átadását követően az étterem tönkrement így a repülőgépre sem volt többé szükség.

A leromlott állapotú repülőgép kis híján szétvágásra került, azonban több lelkes repülésbarát összefogásának köszönhetően 2011-ben sikerült épségben kiemelni az épületből. Ezt követően egy üres telken évekig várta a sorsa jobbra fordulását.

MO-Ilona törzsét egy darabban, hétfőn este szállítják el Abdáról a Kassai Múzeumba a BauTrans speciális trélerén. Az elmúlt időszakban a szlovák múzeum és az Aeropark szakemberei leszerelték a repülőgép vezérsíkjait, szárnyait, hajtóműveit és futóműveit, hogy a repülőgép törzse szállítható legyen.

A szétszerelésnél és szállításnál mindkét fél számára elsődleges szempont volt, hogy a repülőgép 36 méter hosszú és 3,5 méter átmérőjű törzsét ne kelljen megbontani és, hogy a leszerelt alkatrészek később sérülésmentesen kerülhessenek visszaszerelésre a restaurált repülőgépre.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!