Élre törő, dinamikusan fejlődő régiónak látja Latin-Amerikát és a Karib-térséget az Airbus, ahol az európai repülőgépgyár szerint a következő két évtizedben egyre csak növekedni fog a légiforgalom, ezért az itt működő légitársaságoknak mintegy 2300 darab új repülőgépre lesz szükségük.

A latin-amerikai térségre koncentrálva tette közzé legfrissebb előrejelzéseit az Airbus, amely a 2014-2033 közötti időszakra 2294 darab új repülőgép értékesítésének lehetőségét látja. A legnagyobb számban keskenytörzsű gépekre lesz szükség, mivel elsődlegesen a regionális, illetőleg transzkontinentális járatok fognak bővülni, de szép számmal lesz igény nagyobb teljesítményű, szélestörzsű típusokra is.

Számszerűen, az Airbus mérései alapján az olyan egy-folyosós gépekre, mint amilyen az A320-as gépcsalád 1784 darabra lehet vevő, míg a két-folyosós gépekből, mint amilyen az A330-as, vagy az A350-es 510 darabot lehet értékesíteni; ebből 29 gépet sorolnak az extra nagy kategóriába, vagyis körülbelül ennyi A380-800-asra remélnek vevőt találni.

A repülőgépgyárak előrejelzései már régóta számolnak az Airbus által VLA, vagyis Very Large Aircraft kategóriába sorolt értékesítésekkel, de a latin-amerikai térségben eddig még egyetlen Airbus A380-ast sem sikerült eladni, és a konkurens Boeinget említve, mivel itt az ő egyik típusuk is játszik, egyetlen Boeing 747-8-asra sem sikerült egyelőre szerződést kötni, de most talán bejön az Airbus jóslata, és 2033-ra már csaknem harminc darab négy-hajtóműves, kétszintes óriásgép is lesz valamely latin-amerikai országok lajstromában.

A350XWB és A330, ez a két gépcsalád az, amellyel az Airbus leginkább labdába rúghat azon latin-amerikai légitársaságok körében, amelyek szélestörzsű típusokat igényelnek. (Fotó: Airbus) | © AIRportal.hu

A350XWB és A330, ez a két gépcsalád az, amellyel az Airbus leginkább labdába rúghat azon latin-amerikai légitársaságok körében, amelyek szélestörzsű típusokat igényelnek. (Fotó: Airbus)

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Boeing egyébként már két évvel korábbi, 2012-es elemzésében kihirdette, a nagy hatótávú gépeket igénylő latin-amerikai légitársaságok körében leginkább a B-777-es, valamint a B-787-es Dreamliner típusok lesznek keresettek a következő húsz évben, azaz a két-hajtóműveseknek áll a zászló. Az akkori számítások szerint a 2030-as évek elejéig mintegy 340 darab triplahetes, vagy 787-es találhat gazdára.

Az Airbus elemzése szerint Latin-Amerika és a Karib-térség az egyik legvárosiasodottabb régióvá vált az utóbbi időkben, ahol a GDP, vagyis a bruttó hazai termék évente 3.9%-os növekedést mutat, ami a világ átlaga feletti, az ugyanis csak 3.2%-os. A várakozásokat alapul véve az elkövetkező tíz évben a térség gazdasági fejlődése is le fogja hagyni a világátlagot, amellyel párhuzamosan a társadalom középosztálya is megerősödhet. Negyven százalékos növekedéssel a 2030-as évek elejére 278 millióról 398 milliósra duzzasztva a tömegüket.

A közlekedési ágazat nagyrészt ennek köszönhetően évente 4.9%-kal fejlődhet, megint csak túlteljesítve a világátlagot, amely a következő két évtizedben várhatóan 4.7% körül fog alakulni, amivel a húzó ország, Brazílián belüli, valamint általában az Észak-, és Dél-Amerika, illetőleg a Nyugat-Európa és Dél-Amerika közötti légiforgalom húsz év múlva a top húszas, vagyis a húsz legjelentősebb viszonylatok közé emelkedik.

Rafael Alonso, az Airbus latin-amerikai és karibi térségért felelős igazgatója a chilei FIDAE szalonon nyilatkozik a sajtónak, háttérben a rendezvény fő látnivalója, az egyik A380-800-as prototípus. (Fotó: Airbus) | © AIRportal.hu

Rafael Alonso, az Airbus latin-amerikai és karibi térségért felelős igazgatója a chilei FIDAE szalonon nyilatkozik a sajtónak, háttérben a rendezvény fő látnivalója, az egyik A380-800-as prototípus. (Fotó: Airbus)

Ennek egyik beindulásra váró legfőbb motorja arra vezethető vissza, hogy míg az Amerikai Egyesült Államok és Európa húsz legnagyobb városa között legkevesebb napi egy légijárattal van összeköttetés, addig ez Latin-Amerika nagyvárosaira csak 40%-ban jellemző, és mivel a térség utazási potenciája növekedni fog, sokszorozódás lesz tetten érhető. A legszignifikánsabban a belföldi, illetőleg regionális forgalom, a mai szinthez képest háromszorosára fog gyarapodni. Az itt jelentkező 5.6%-os fejlődéssel ez lesz a latin-amerikai légitársaságok legnagyobb piaca, amit ki kell tudniuk szolgálni.

Legalább ilyen fontos lesz a hosszú távú járatok felfutása is, mivel mint arra Rafael Alonso, az Airbus régiós igazgatója rávilágított, már látják jeleit annak, hogy a latin-amerikai légitársaságok elkezdték újra pozícionálni magukat, hangsúlyosabb üzletpolitikát helyezve az ilyen útvonalakra. Beszédes adat, hogy a nagyobb európai, valamint észak-amerikai légitársaságok közel 40%-ban, míg a latin-amerikai, illetőleg karibi légitársaságok mindössze csak 19%-ban részesednek ebből a piacból. Itt tehát még van bőven fejlődési lehetőség, akkor is, ha az itt működő légitársaságok számára továbbra is a legfontosabb bevételi forrást a belföldi-regionális járatok fogják kitenni.

Az A350-900XWB prototípusok berepülési programjuk során többször is jártak már Dél-Amerikában. Az Around the World útvonalteljesítő próba-sorozatban is Chile volt az egyik célpont. A350-est egyelőre csak két légitársaság rendelt: a LATAM 27 darab, az Air Caraibes 3 darab eXtra-Wide-Body gépre szerződött. (Fotó: Airbus) | © AIRportal.hu

Az A350-900XWB prototípusok berepülési programjuk során többször is jártak már Dél-Amerikában. Az Around the World útvonalteljesítő próba-sorozatban is Chile volt az egyik célpont. A350-est egyelőre csak két légitársaság rendelt: a LATAM 27 darab, az Air Caraibes 3 darab eXtra-Wide-Body gépre szerződött. (Fotó: Airbus)

A némileg elvesztett hosszú táv forgalom terén azonban máris látszanak a revitalizálódás jelei, az üzemeltetők ugyanis egyre inkább választanak maguknak nagyobb teljesítményű gépeket, amelyre reflektálva Alonso visszaigazolását látja olyan típusaik fejlesztési programjainak, mint amilyen az Airbus A321-es, vagy a teljesen új A350 eXtra-Wide-Body. Különösen, hogy a tendenciamérések azt mutatják, a térség légitársaságainak flottái egyre inkább fiatalodnak, az új gépbeszerzések számának növekedéséből fakadóan. Az itteni gépparkok átlagéletkora 9.5 év, ami 40%-os javulás a 2000-es években mérthez képest. Le van viszont maradva a karibi térség, amelynél ugyanez a mutató még mindig kétszámjegyű, 15 év, vagyis itt már több, mint öt évvel idősebb a flották átlagéletkora a latin-amerikaiakhoz képest.

Az Airbus jó esélyekkel indul a vevőkért folytatott küzdelemben, pozíciói erősek a térségben, az elmúlt tíz évben megháromszorozódott a forgalomban lévő Airbus-flotta száma. Az európai repülőgépgyár az ide irányuló gépszállítások piacának több, mint 60%-át uralja. Napjainkban 550-nél is több Airbus működik Latin-Amerikában, illetőleg a Karib-térségben, és máris csaknem 400 gépre van érvényes, leszállításra váró megrendelés.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!