A HungaroControl Zrt. a 68. helyen áll a hazai társaságokat válságállóság szerint sorba állító friss, 2013-as eredményeket feldolgozó toplistán. A HVG összeállítása azokat a vállalatokat veszi számba, amelyek a pénzügyi-gazdasági válság 2008-as kezdőéve óta a legnagyobb mértékű profitnövekedést produkálták.

Ez különösen jelentős eredmény annak fényében, hogy a válság számottevően visszavetette a légi forgalmat, majd az észak-afrikai és közel-keleti politikai instabilitás és a folytatódó európai gazdasági krízis gyakorolt erősen érzékelhető negatív hatást az ágazatra. Mindezt tetézte a piac legfontosabb szereplőjének, a Malévnek 2012-ben bekövetkezett leállása is. Az átrepülő forgalom gyakorlatilag stagnál, illetve enyhe javulást mutat, míg az érkező és induló járatok száma már 2006-tól hanyatlik. Magyarország évi összforgalma 2013-ban kis mértékben, 1,9 százalékkal bővült, így 591 230 repülőgép irányítását végezte a légiforgalmi szolgálat, ez az adat azonban még jócskán elmarad a 2010-ben irányított 617 625 géptől.

A hazai cégeket elért árbevételük alapján besoroló 500-as összeállításában a HungaroControl egy év alatt 12 pozíciót javítva a 276. helyre jött föl, 3 százalékkal 30,469 milliárd forintra növelve összesített árbevételét. Ugyanakkor a szektoron belül 15. a cég. Még erősebb a pozíciója a HungaroControlnak a Figyelő közlekedési és logisztikai TOP 10-es árbevételi rangsorában. Itt a 2012-ben elért 8. után a 7. helyre került a légiforgalmi irányító.

A legnagyobb hozzáadott értéket termelő magyarországi cégek 2013-as rangsorában az állami tulajdonú légiforgalmi irányító az ugyancsak figyelemre méltó 74. helyezést foglalja el 22,791 milliárd forintos hozzáadott értékkel, ezt a mutatót tekintve 7 százalékos bővülés tapasztalható egy év alatt a HVG adatai szerint.

A hazai társaságokat nyereségesség szerint sorba állító 500-as toplistán a HungaroControl Zrt. a 146., a közlekedési és logisztikai szektorban pedig az 5. A teljes közlekedési ágazat részesedése a top 500 nyereségtömegéből mindössze 3,1 százalékot tesz ki.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!