A budapesti felszállást követően nem sokkal, Kecskemét térségében visszafordult Ferihegyre a Wizz Air 2457 számú, Budapest – Tel Aviv járata.

A HA-LWU lajstromjelű Airbus A320-232 típusú repülőgép személyzete Kecskemét térségében döntött az út megszakítása és a Ferihegyre történő visszafordulás mellett. Ezt követően a repülőgép több mint egy órán keresztül várakozott először Kecskemét, majd Tápiósáp térségében, hogy elfogyassza a repülőgép fedélzetén lévő felesleges üzemanyagot a maximális leszállósúly elérése érdekében.

A repülőgép személyzete nem jelentett vészhelyzetet és nem kért elsőbbségi leszállást sem. Az AIRportal.hu információ szerint a várakozást követően a repülőgép rendben leszállt a budapesti repülőtér 13R jelű futópályáján, majd begurult a számára kijelölt 276-os állóhelyre. Az útmegszakítás és a visszafordulás okáról érdeklődtünk a légitársaság kommunikációs ügynökségénél, akik az alábbi tájékoztatást küldték lapunk részére:

A Wizz Air állásfoglalása

A Wizz Air W6 2457 számú november 11-i (november 12. – a szerk.) Budapest-Tel Aviv járata elővigyázatossági intézkedésként visszatért a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre miután a pilótafülkében egy jelzőfény technikai hibát jelzett. A repülőgép a megszokott módon landolt, ezután az utasokat egy helyettesítő repülőgéphez szállították a további késés elkerülése érdekében. A Wizz Air őszinte sajnálatát fejezte ki az érintett utasok felé, de a személyzet, az utasok és a repülőgép biztonsága elsődleges fontosságú számunkra.

Olvasónktól kapott információ szerint ugyanezzel a repülőgéppel már délelőtt is volt probléma, a gép délelőtt a Budapestről Brüsszelbe tartó járatot teljesítette, amikor az osztrák-német határról fordult vissza Budapestre.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Wizz Air 2457 számú járatának útvonala a Flightradar24.com radarképén. | © AIRportal.hu

A Wizz Air 2457 számú járatának útvonala a Flightradar24.com radarképén.


Frissítve: 2014. november 12. 21:55

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!