Negyven helikopter eladásával számol a magyar piacon a következő 10 évben az Airbus Helicopters – korábban Eurocopter -, amelyeket a hivatalos szervek és a magánszféra használhat fel – nyilatkozta Thomas Hein, a gyártó alelnöke az MTI-nek.

D-HADW Airbus Helicopters EC 145T2 (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

D-HADW Airbus Helicopters EC 145T2 (Fotó: AIRportal.hu)

Az amerikai helikoptergyártók legnagyobb európai konkurensének számító Airbus Helicopters szerint a helikoptereknek a katonai felhasználás mellett egyre jelentősebb lesz a szerepe a polgári légiközlekedésben is, emellett az iparban, a mezőgazdaságban, levegőből végezhető munkáknál, és az egészségügyi szolgáltatásokban is nő a szerepük.

Az Airbus Helicopters világszinten piacvezető a polgári célú helikpoterek gyártásában, a magyar légimentést is a vállalat EC135-ös gépei végzik – hangsúlyozta az alelnök.

Thomas Hein szerint a piac átalakulásával új lehetőségek nyílnak meg a helikoptergyártók előtt, miközben a meglévő, elöregedő flottákat is cserélni kell. Köztük a katonai helikpoterflottákat, különösen a kelet-közép-európai régióban. Emellett „elenyésző” ugyan, de a 2009-es pénzügyi válság után ismét nő az érdeklődés a privát vagy üzleti helikopterek iránt is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az alelnök kitért arra, hogy Magyarországon másfél éve követik a honvédség flottamodernizálással kapcsolatos folyamatait. Ezzel kapcsolatban azt mondta, a magyar légierő nagyon specializált, ezért gazdaságossági okok miatt többfunkciós helikopterekkel lenne legcélszerűbb felépíteni az új flottát, mely így több felhasználási módra lenne alkalmas.

Jelezte azt is, hogy az Airbus Helicopters több típussal, például az AS532Ale és az EC645 T2 helikopterekkel is le tudja fedni a honvédség teljes igényét.

Az Airbus Helicopters D-HADW lajstromjelű, EC 145T2 típusú demonstrátor helikoptere október végén tartott bemutatót Magyarországon. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Az Airbus Helicopters D-HADW lajstromjelű, EC 145T2 típusú demonstrátor helikoptere október végén tartott bemutatót Magyarországon. (Fotó: AIRportal.hu)


Az európai gyártó – amelyben Magyarország legnagyobb külgazdasági partnere, Németország is tulajdonos – a flotta szállítása esetén egyéb befektetéseket is tervez az országba hozni – jelezte az alelnök.

Az Airbus Helicopterst 1992-ben alapították Eurocopter néven, központja Maseille-ben található, termékei között egy- és kéthajtóműves, könnyű, közepes és hosszú távú szállító- és polgári helikopterek vannak. Az elmúlt évben 497 légi járművet adtak át, 6,7 milliárd eurós árbevétel mellett 397 millió eurós adózás előtti eredményt értek el.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!