Csökkenő árbevételről és adózás utáni veszteségről számolt be 2014. harmadik negyedévi jelentésében a brazil Embraer repülőgépgyártó.

A cég a honlapján közölte, hogy árbevétele a harmadik negyedévben 1,23 milliárd dollárt tettek ki, 3,8 százalékkal kevesebbet, mint 2013. harmadik negyedévében. Ennek okaként részben azt jelölték meg, hogy kevesebb business jetet adtak el. A kiadások 997 millió dollárt tettek ki, adózott eredményük a negyedévre 6,2 millió dolláros veszteség lett, míg az előző év ugyanezen időszakában 54,5 milliós nyereséget könyveltek el.

Az év első kilenc hónapjában az Embraer 4,2 milliárd dolláros árbevétel és 3,3 milliárdos kiadás mellett 252 millió dolláros adózott eredményről számolt be, amely jelentősen kedvezőbb a 2013. január-szeptemberi 81 milliós eredménynél.

A cég 19 kereskedelmi gépet és 15 business jetet adott át, rendelésállománya pedig rekordmagasra, 22,1 milliárd dollárra nőtt.

Az E-Jet E2 család fejlesztésére fókuszál a gyártó

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Forrás: Embraer YouTube Csatorna

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!