Megduplázódik a forgalom, a következő két évtizedben évente 3.1%-kal növekszik majd a légiközlekedés Spanyolországban az Airbus legfrissebb előrejelzései szerint, amely Madridnak és Barcelonának is akkora felfutást jósol, amellyel már a legnagyobb elosztó-központok elit csapatában játszva vehetik ki részüket a körforgásból, még inkább tovább erősítve a latin-amerikai térséggel való európai összekötő szerepet.

Az egyik legfontosabb Airbus-ügyél az Iberia, amely kizárólag az európai gyártó típusaiból álló flottával rendelkezik. A képen egy A340-600-as látható. (Fotó: Airbus) | © AIRportal.hu

Az egyik legfontosabb Airbus-ügyél az Iberia, amely kizárólag az európai gyártó típusaiból álló flottával rendelkezik. A képen egy A340-600-as látható. (Fotó: Airbus)

A növekedés mozgatórugóinak döntően két jellegzetességét látja az Airbus a spanyol piacon: az egyik a low-cost légitársaságok előretörése, amely általános tendenciaként itt is erőteljesen jelentkezik, valamint a ráhordó jellegű járatok gyarapodása, amelyek a hosszú távra induló gépeknek biztosítanak töltést. Ez utóbbinál Spanyolország esetében hagyományosan kiemelkedő jelentőségű a latin-amerikai térséggel való kapocs.

A két domináns tendencia olyan a spanyol piacra jellemző sajátosság, amely nagyban az egész európai légiközlekedés alakulására is kivetíthető: napjainkban a rendelkezésre álló utasülések csaknem felét, 45%-át ugyanis low-cost légitársaságok gépei adják, míg a másik aspektusban, havonta több mint 50 millió utasa van a kontinensnek, akik csatlakozó járattal repülnek interkontinentális viszonylaton közlekedő géphez, és az Airbus mindkettőben növekedést lát, amely a gyártók örömére további repülőgép igényben fog jelentkezni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Az Iberia 2013 februárjában vette át az első vadonatúj A330-300-asát, amellyel kezdetét vette a long-haul flotta modernizációja. Búcsú a mára kevésbé gazdaságos A340-esektől és új két-hajtóművesek beszerzése a cél. (Fotó: Iberia) | © AIRportal.hu

Az Iberia 2013 februárjában vette át az első vadonatúj A330-300-asát, amellyel kezdetét vette a long-haul flotta modernizációja. Búcsú a mára kevésbé gazdaságos A340-esektől és új két-hajtóművesek beszerzése a cél.
(Fotó: Iberia)


Ezzel a bizonyos évente 3.1%-os fejlődéssel az Airbus szerint Spanyolországban közel 1350 darab új repülőgépre lesz szükség a 2030-as évek elejéig, amelybe bele tartoznak a hazai és külföldi légitársaságok egyaránt. A spanyol, Európa egyik jelentősebb low-cost piaca a légiközlekedésben, több légitársaságnak is van itt bázisa, szinte minden nagyobb városban, de különösen a népszerű nyaraló desztinációk repterein.

Az Airbus számításai szerint túlnyomórészt, több mint 85%-ban (1150 gép) olyan keskenytörzsű típusokra lesz szükség, mint amilyen az európai gyártó kínálatából az A320-as család, vagy az amerikai részéről a Boeing 737-es, és a fennmaradó 15% részben várható a nagyobb teljesítményű, 250-500 üléses szélestörzsű gépekre kereslet. Az Airbus ebben a szegmensben az A330-as, A350-es és A380-as családjait bocsátja versenyre, míg a Boeing a 787-es, 777-es, 747-8 típusait, illetőleg azok különböző variánsait tudja felajánlani.

Jók az Airbus pozíciói: beágyazott ügyfélkapcsolatok és gyártói háttér van az országban

Október végi összesítő szerint Spanyolországban 207 darab Airbus gyártmány áll szolgálatban különböző légitársaságoknál, amelyből 50 szélestörzsű és 157 keskenytörzsű a kategória szerinti megoszlás, de máris további 88 darab olyan gép van, amely megrendelés alatt áll, és ezek között ott szerepel az a 8 darab A350XWB is, amelyet a nemzeti légitársaság, az Iberia rendelt magának. Az Airbus legújabb, kompozit generációt képviselő szélestörzsű típusát illetően egyébként az Ibériai-félszigeten a TAP Portugal volt az első, amely A350-est rendelt.

A három legnagyobb hazai légitársaságot szemügyre véve pedig megállapítható, hogy az Airbusnak igen jó pozíciói vannak arra nézve, hogy nagy szeletet hasítson a 20 évre szóló gépigényből, mivel az Iberia és a Vueling is kizárólag Airbusokból álló flottát üzemeltetnek. Az Air Europának vegyes ugyan a gépparkja, de szélestörzsűi mind az Airbustól származnak, noha a SkyTeam légiszövetségben működő társaság hosszú évekre visszavezethetően szoros Boeing-ügyfél, amely az érvényes Boeing 787-9 Dreamliner rendelésükben a későbbiekre nézve is fennáll.

A harmadik legnagyobb spanyol légitársaság, az Air Europa szíve mindig is inkább a Boeing felé húzott, de azért náluk is van Airbus a flottában. A képen a 25. közvetlenül a gyártótól származó Next Generation Boeing 737-es Air Europa gép látható. (Fotó: Boeing Company) | © AIRportal.hu

A harmadik legnagyobb spanyol légitársaság, az Air Europa szíve mindig is inkább a Boeing felé húzott, de azért náluk is van Airbus a flottában. A képen a 25. közvetlenül a gyártótól származó Next Generation Boeing 737-es Air Europa gép látható. (Fotó: Boeing Company)


Az Airbus és a spanyol megrendelők közötti kapcsolatot erősítő tényező az is, hogy az ország az egyik legfontosabb partnere az európai repülőgépgyárnak, amely itteni üzemeiben összességében mintegy 3200 alkalmazott dolgozik, és több mint ezer olyan spanyol cég van, amelyek közvetlen, vagy közvetett beszállítói az Airbus gyárnak. Külön kiemelve a getafei gyárat, ahol minden Airbus típus vízszintes vezérsíkja készül.

Madrid és Barcelona fokozódó jelentőségét a számokból kikövetkeztethető forgalomnövekmény mellett azok a szándéknyilvánítások is alátámasztják, amelyek két komoly anyagi bázissal rendelkező Öböl-menti légitársaság, az Emirates és a Qatar Airways részéről hallhatóak – esetükben a katalán fővárosra fókuszálva. Madridot az Iberia és az irányítást birtokló IAG – International Airlines Group dél-európai fellegváraként elfogadva, Barcelonában látnak potenciát, mint kiépítendő kaput a közép-, és dél-amerikai régióra.

A Qatar Airways vezetője egyelőre csak nyilatkozataiban formált tervet, de a dubaji Emirates már szándéknyilatkozatot is aláírt a katalán kormánnyal minderről.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!