A brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren is megkezdték hétfőn az Ebola által leginkább sújtott afrikai országokból érkező gépek utasainak egészségügyi ellenőrzését – közölte hétfőn a repülőtér szóvivője.

Elsőként a Brussels Airlinesnak a nyugat-afrikai Guinea fővárosából, Conakry-ból Sierra Leone fővárosa, Freetown érintésével érkező járata mintegy kétszáz utasa haladt át a testhőmérsékletet ellenőrző kapukon hétfő hajnalban. Az utasoknak egyúttal az Egészségügyi Világszervezet által rendelkezésre bocsátott kérdőívet is ki kellett tölteniük.

A repülőtér szóvivője elmondta, hogy az ellenőrzés rendben lezajlott, a gép utasai között gyanús esetet nem találtak. Az európai országok közül Franciaország mellett Belgium tart fenn közvetlen légi járatokat az Ebola által leginkább sújtott nyugat-afrikai országokkal. A guineai Conakryból – Freetownon keresztül – hétfőn és csütörtökön, a libériai Monroviából pedig kedden és szombaton érkeznek járatok.

Belgium a harmadik európai állam, amely megelőző intézkedéseket léptetett életbe annak érdekében, hogy megakadályozza az Ebola-járvány behurcolását a kontinensre.

Elsőként Nagy-Britannia nemzetközi repülőterein és pályaudvarain helyeztek üzembe testhő érzékelő berendezéseket, majd múlt szombaton a párizsi Roissy repülőtéren is megkezdték a nyugat-afrikai légi járatok utasainak „lázmérését.”

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Kedd reggeltől az összes cseh reptéren ellenőriznek

Az ebolafertőzés veszélye miatt a csehországi nemzetközi repülőtereken kedd reggeltől ellenőrizni fogják a külföldről érkező összes utast – jelentette be Svatopluk Nemecek cseh egészségügyi miniszter.

„Az intézkedés Prága, Karlovy Vary, Pardubice, Ostrava és Brünn repülőtereire vonatkozik” – tette hozzá a miniszter csütörtöki prágai sajtótájékoztatóján. A belföldi légi járatokra az intézkedés nem vonatkozik. Svatopluk Nemecek nem tért ki arra, hogy a cseh reptereken átszálló, tranzit utasokat ugyanolyan ellenőrzésnek vetik-e majd alá.

Az egészségügyi miniszter szerint az utasok már a repülőgépen rövid kérdőívet kapnak majd, amelyen egyebek között fel kell tüntetniük, hol jártak az utóbbi 42 napban. Ez a kétszerese az ebola lappangási idejének. Ugyancsak fel kell tüntetni, hogy az illető hol fog tartózkodni Csehországban és meg kell adni egy telefonszámot, hogy veszély esetén kapcsolatba léphessenek velük a hatóságok.

Amennyiben az illető olyan afrikai országban járt, ahol felütötte fejét az ebolafertőzés, úgy kötelező járványügyi vizsgálatnak kell alávetnie magát a repülőtéren. Ha valaki elutasítja a vizsgálatot, pénzbírsággal sújtják. Prágában a vizsgálatokat azonnal a repülőtéren fogják elvégezni, míg a többi repülőtéren a regionális egészségügyi központok fogják megszervezni azokat.

„Az intézkedések célja egyértelmű: szeretnénk, ha áttekintésünk lenne a kockázatos utasokról, hogy szükség esetén azonnal intézkedhessünk” – jelentette ki a tárcavezető. Az intézkedéseket szerdán hagyta jóvá a cseh nemzetbiztonsági tanács. Döntés született arról is, hogy a Prágától mintegy 130 kilométerre keletre fekvő Techonínben üzemképes állapotba helyezik az ottani katonai kórház speciális részlegét, ahol nyolc ebolavírussal fertőzött páciens tudnak egyszerre kezelni.

A tel-avivi repülőtéren a fertőzöttek felismerését gyakorolták

Ebolával fertőzöttek felismerését, elkülönítését és kórházba szállítását gyakorolják a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren pénteken – közölte reggel az izraeli közszolgálati rádió.

Az Izraelbe érkezők szűrésének gyakorlatán olyan helyzetet szimulálnak, amelyben egy százhatvan utast szállító gépen kell megtalálni a járványban megfertőzötteket. Az esetleges betegek felkutatása érdekében megvizsgálják azt is, hogy a beutazók közül kik jártak az érintett afrikai országokban az utóbbi három hétben. A gyakorlatban részt vesznek az egészségügyi minisztérium, a rendőrség és a bevándorlási hivatal képviselői.

A pénteki reptéri tréningen megkísérlik a fertőzésgyanúsak izolálását, elsősegély nyújtását és kórházba szállításukat. Benjámin Netanjahu miniszterelnök csütörtök este megbeszélést tartott arról, miként készüljenek föl az izraeli hatóságok az ebolajárvány esetleges világméretű elterjedésére, és elrendelte a repülőtereken és a határállomásokon a vizsgálatokat. Telefonon értekezett az ügyben Jáél German egészségügyi miniszterrel és a Ben Gurion repülőtér igazgatójával. Izraelbe csak légi úton, valamint Jordánia és Egyiptom felől, néhány szigorúan ellenőrzött határátkelőhelyen lehet beutazni. A Sínai-félsziget és Izrael közé az Afrika felől érkező tömegek feltartóztatására elektronikusan ellenőrzött kerítésrendszert építettek, amely tavaly decemberi elkészülte óta szinte lehetetlenné teszi az Afrikából érkező gazdasági menekültek bejutását Izraelbe.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!