Egy hét múlva, október 27-én megérkezik a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre az Emirates első menetrendszerű járata. A dubaji légitársaság ezzel visszahozza a magyar fővárosba a szélestörzsű utasgép forgalmat és egy olyan, magas színvonalon működtetett globális hálózatot tesz elérhetővé, amely komolyan megemeli a légikikötő imázsát.

Emirates Airbus A330-200-as a zürichi repülőtéren. Ilyen géptípussal indul a napi rendszerességű budapesti járat is. (Fotó: Bodorics Tamás - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Emirates Airbus A330-200-as a zürichi repülőtéren. Ilyen géptípussal indul a napi rendszerességű budapesti járat is.
(Fotó: Bodorics Tamás – AIRportal.hu)

2012 márciusában a Budapest Airport kénytelen volt elbúcsúztatni a Hainan Airlines pekingi járatát, az ötcsillagos kínai légitársaság a Malév megszűnésével nem látta értelmét tovább üzemeltetni budapesti viszonylatát. Ez volt a főváros nemzetközi repülőterének addigi utolsó hosszú távú utasos járata. A SkyTeam szövetséges Delta Air Lines és a közös oneworld tagság révén a Malévvel kooperáló American Airlines New York-i összeköttetéseikkel a nyári menetrendre már vissza sem tértek a magyar nemzeti légitársaság év eleji kiesését követően. A ferihegyi repülőtér nyugat és kelet felé is közvetlen hosszú távú járatok nélkül maradt. Nehezen, de el kellett fogadni.

Szélestörzsű utasszállítók, amellyel ezek a légitársaságok közlekedtek nem működtek úgy rendszeresen Budapestre, hogy azok utasforgalmat is bonyolítottak volna. Voltak műszaki meghibásodásból, vagy utasrosszullétből fakadó útmegszakítások, amelyek során többek közt Airbus A340-es, Boeing 747-es, sőt Boeing 787-es Dreamliner is landolt Ferihegyen, valamint az IranAir A300-as, A310-es idős Airbusait sem szabad figyelmen kívül hagyni, amelyek tankolni szoktak, de menetrendszerű járattal az izraeli légitársaság Boeing 767-eseit és nyári időszakos Boeing 747-eseit kivéve egy sem érkezett.

A potenciális jelöltek között pedig már régóta ott volt az Emirates. A légitársaság Bécsbe, Prágába, Varsóba is repül, és idén januárban Kijevbe is járatot indított, éppen csak Budapest nem szerepelt még ezen térséget lefedő útvonalhálózatukban. Fenntartottak ugyan egy budapesti GSA – General Sales Agent képviseletet, amelyet a Globair Hungary látott el, és amely legfőképp a Bécsből induló gépekre szervezett rá, de ez még messze nem a direkt járatot jelentő jelenlét volt. Előzménynek, a magyar piac igényeinek felmérésére persze már ez is hasznos tapasztalatként szolgálhatott.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A kormányzat forszírozta, a kijevi járattörlés pedig besegített

A budapesti járatokat teljesítő A330-200-asok két-osztályos fedélzeti konfigurációval működnek, egyenként összesen 278 utasnak férőhelyet biztosítva. (Fotó: Emirates) | © AIRportal.hu

A budapesti járatokat teljesítő A330-200-asok két-osztályos fedélzeti konfigurációval működnek, egyenként összesen 278 utasnak férőhelyet biztosítva. (Fotó: Emirates)

Azon túlmenően, hogy a magyar kormányzat és a Budapest Airport járatszervező szakemberei is határozottan igyekeztek az Emirates megnyerésére, egy direkt járat idecsábítására, hiszen az Egyesült Arab Emírségek Magyarország első számú gazdasági partnere az Öböl-menti régióban, volt még egy olyan figyelemre méltó dolog, ami előrelendíthette a budapesti járatnyitást: Ukrajnában idén súlyos társadalmi és politikai válsághelyzet alakult ki, amelynek hatására az Emirates még júliusban úgy döntött, augusztus 1-jével felfüggeszti kijevi járatát, amit aztán a Malyasia Airlines gépének ukrán légtérben történt lelövésének ténye a biztonság mindennemű szem előtt tartásával azonnali hatályúvá változtatott.

Az AIRportal.hu a légitársaság közleménye nyomán július 4-én adott hírt a kijevi felfüggesztésről, mire tíz nappal később jött a nagy bejelentés a Budapest Airport részéről, érkezik az Emirates! A légitársaság október 27-től napi rendszerességű járatot fog üzemeltetni Dubaj és a magyar főváros között, a flotta szélestörzsű Airbus A330-200-as típusával.

Azt nem lehet állítani, hogy a kijevi viszonylat kiesése generálta kizárólagosan a budapesti megjelenést, de hogy adott neki egy lökést az valószínűsíthető. Az Emirates minden bizonnyal tervezett már budapesti járatot, de lehet, hogy nem október végén érkezett volna, hanem csak valamikor később, ez viszont előre hozta a startot. 2013 novemberében, amikor oldalunknak sikerült szóra bírnia a légitársaság szóvivőjét már akkor is úgy válaszoltak egy esetleges járatnyitásra vonatkozó kérdésünkre, hogy „Budapest az Emirates stratégiai érdeklődésének középpontjában álló város.” Igaz, akkor a mondat még azzal zárult, hogy „egyelőre nem terveznek járatot nyitni.”

Emirates A330-200 katalógus és magyar nyelvű világatlasz a 2000-es évek közepéről. (Fotó: Csemniczky Kristóf - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Emirates A330-200 katalógus és magyar nyelvű világatlasz a 2000-es évek közepéről.
(Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu)

Ez a stratégiai érdeklődés aztán idén áprilisban abban kezdett először megmutatkozni, hogy kihirdették, Budapesten hozzák létre a legújabb, második európai szolgáltató központjukat, amely több millió dolláros beruházást egyébként a magyar állam 300 millió forinttal támogat.

Felpezsdül a verseny

Tekintve, hogy a Dubaj és Budapest közötti viszonylat egy körülbelül öt és fél, hat órás légiút szigorúan véve hosszú távú járatnak még nem nevezhető, ebben valójában a múlt héten beharangozott jövő júniustól szezonális Air Transat járat fog változást hozni. A kanadai Torontóba és Montréalba repülő heti egyszeri A330-200-asok hozzák majd vissza az igazi long-hault.

Az viszont tény, elsőként az Emirates revitalizálja a szélestörzsű utasgép forgalmat, és nem mellesleg jócskán felkavarja az eddig beállt piaci helyzetet is. Elég volt csak arra figyelni, ahogy az elmúlt hetekben sorra jelentek meg a különféle légitársaságok akciós hirdetményei, amelyekben a szomszédos Austrian Airlines is kínálta dubaji járatait és a nagy konkurens, a Qatar Airways is adott ki akciós jegyárakról szóló reklámot, nem is egyet. Az Emirates minőség, méghozzá megalkuvást nem ismerő minőség. Ahol ők megjelennek ott bizony haptákba vágja magát mindenki, mert pontosan tudják a vetélytársak is, nagy és jelentőségteljes ellenfél érkezik térfelükre.


Egyébiránt az Emirates már ott tart az akciózásban, hogy százezer forint alatt is találni foglaló rendszerében Dubajba szóló jegyet, amely több mint kedvező. Ezzel már a low-cost árkategóriában vásárló utasokat, akik jelenleg a Wizz Air-rel tudnak Budapestről repülni környékezi erőteljesen a társaság.

Az efféle bevezető akciók nem véletlenek, egyfajta kóstolót kínálnak, és ahogy az egyik legnevesebb japán luxusautó márka tulajdonosai vallják, „ha egyszer ilyen autód volt, csakis ennél a márkánál maradsz”, az Emirates is hasonlóra játszhat az ő szolgáltatási körében. Megvannak az eszközeik hozzá! Nem mintha egyébként a Liszt Ferenc reptéren 2011 januárja óta jelenlévő ötcsillagos Qatar Airwaysnek nem lennének meg, de egy szélestörzsű gépen könnyebb varázsolni, tágasabb a tér, ideálisabb a légkör az elkápráztatásra, és ebben az Emirates máris előnyre tesz szert a dohai légitársasággal szemben, amely keskenytörzsű Airbus A320/A321 típusaival repül, ugyancsak a hét minden napján.

Az Emirates foglalásai pedig jól alakulhatnak, mert decemberben már nagyobb gép, Boeing 777-es is várható, és ezzel igenis kijelenthető, vitalizálni fogja Budapest légiforgalmát az Emirates. A keleti irányú long-haul forgalomból eddig erőteljesen profitáló Turkish Airlines és Qatar Airways, vagy úgy is mondhatnák Isztambul és Doha mellé, most feláll Dubaj is, az Emirates-szel. Az Egyesült Arab Emírségek lüktető életű nagyvárosa közvetlen célpontként is egyre népszerűbb, de a csatlakozások, Ausztrália, Indonézia, Thaiföld, Szingapúr és Kína felé, ezekben várható komoly verseny, és a tavaly 66.4 milliós utasforgalmat bonyolított Dubai International, mint átszállóközpont ezekben igazi profi.

Airbus A330-as az Emirates flottában

A korai, kis méretű Emirates feliratot hordozó festésminta az A330-200-ason. (Fotó: Airbus) | © AIRportal.hu

A korai, kis méretű Emirates feliratot hordozó festésminta az A330-200-ason. (Fotó: Airbus)

Az 1985 októbere óta működő Emirates flottájában 1999-ben jelent meg az Airbus A330-as típuscsaládja, és vele az Airbus fly-by-wire vezérlésrendszere. A korszerű A330-200-as szériával, amelyből összesen 29 darabot rendeltek flottát modernizáltak, mivel a gépek korábbi A300-as, valamint A310-es típusokat váltották le.

Az A330-200-as ekkoriban vadonatúj széria volt, az első mindössze egy éve, 1998-ban állt szolgálatba, az Emirates tehát az első üzemeltetők egyikének számít. Az első gépek még a korai, kisebb méretű Emirates feliratos festésmintával érkeztek, de a két-hajtóműves típus olyannyira bevált számukra, hogy még napjainkban is 21 darab, Rolls-Royce Trent 700 hajtóművel szerelt változat teljesít nap mint nap szolgálatot. A 4.87 méterrel hosszabb törzsű, négy évvel korábban forgalomba vezetett A330-300-as szériából nem vásároltak.

A menetrend

Az Emirates budapesti járatait a Liszt Ferenc repülőtér 2B terminálja szolgálja ki. A menetrend szerint az EK 111 a hét minden napján reggel 08:20-kor száll fel Dubajból és délelőtt 11:35-kor érkezik meg Budapestre, ahonnan EK 112 járatszámmal délután 15:05-kor startol és indul vissza Dubajba, ahová éjszaka 23:30-kor érkezik. A légitársaság földi kiszolgálását Budapesten a Malév Ground Handling (MGH) végzi. A repülőgépeiknek műszaki-karbantartási szolgáltatást az Aeroplex Kft. (ACE) biztosít.

Az Emirates flottájában 21 darab A330-200-as áll rendelkezésre. (Fotó: Emirates) | © AIRportal.hu

Az Emirates flottájában 21 darab A330-200-as áll rendelkezésre. (Fotó: Emirates)

A típust kétféle fedélzeti konfigurációban üzemeltetik, vannak két-, és három-osztályos elrendezésűek, utóbbiakon az Economy és a Business mellett a legmagasabb, First Class szolgáltatással. Budapestre a kiadott sajtóközlemények szerint a két-osztályos változat fog közlekedni, amely 27 üzleti és 251 turista üléssel rendelkezik, vagyis egy gép járatonként összesen 278 utast vehet fedélzetére. Az ülések az elülső, üzleti zónában 2-3-2, míg hátul, a turistán 2-4-2 elosztás szerintiek. Azokon a gépeken, amelyeken harmadik osztály is van, 183 turista, 42 üzleti és 12 első osztályú férőhely van, vagyis összesen 237 ülés.

Az Emirates jelenlegi flottájában az A330-200-as a legkisebb repülőgéptípus, keskenytörzsű gépet egyáltalán nem üzemeltetnek. Az A330-asnál csak nagyobb gépeik vannak. A flotta gerincét ma már a Boeing 777-es és az Airbus A380-as gépcsalád alkotja. Mindazonáltal egy A330-200-as is 58.82 méter hosszú, szárnyfesztávja 60.3 méteres és legmagasabb pontján 17.39 méterre kell felérni annak, aki megszeretné közelről tekinteni égbeszökő függőleges vezérsíkjának csúcsát.

A típust az aktuális üzletpolitika szerint gyakorlatilag az új útvonalak nyitására alkalmazza az Emirates, amely amint nagyobb forgalmat tapasztal járatán, máris még nagyobb teljesítményű gépre vált, ezért ha Budapest jól teljesít, várható lesz a Boeing 777-es. A remények közé érdemes sorolni azt is, hogy jó hosszú életű legyen a járat, mivel az Emiratesnél szinte már hagyomány, hogy járatnyitási jubileumokra a világ legnagyobb utasszállítójával, az Airbus A380-800-assal repülik egy-egy járatukat.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!