Három évvel az új hajtómű opcióval kínált, továbbfejlesztett A330neo megjelenése előtt úgy döntött az Airbus, hogy visszavesz az A330-as gépcsalád gyártási üteméből. Az európai repülőgépgyár a jövő év utolsó negyedétől kezdődően havi tíz A330-as helyett már csak kilencet fog kibocsátani.

Az A330-asról röviden

Az A330-as prototípusa 1992 novemberében teljesítette első felszállását és két évvel később már átadásra is került az első sorozatgyártott példány a francia Air Inter számára. Az azóta eltelt 20 évben a típus nagyszerű népszerűségre tett szert. Megbízhatósága és üzemeltetési mutatói révén számos légitársaság kedvenc nagy hatótávú típusává lépett elő, sok esetben a konkurens Boeing 767-estől elcsábítva a vevőket.

A330-200-as a szűzrepülése közben. (Fotó: Airbus) | © AIRportal.hu

A330-200-as a szűzrepülése közben. (Fotó: Airbus)

Az aktuális kínálat szerint az A330-as család kétféle utasszállító és ugyancsak kétféle teherszállító, illetőleg katonai variánssal hódít a piacon. Az A330-200-as, valamint a hosszabb törzsű 300-as kivitelek mellett létezik az A330-200F (Freighter) és a többcélú tankergép, az A330M. Utóbbi szintén a 200-as széria alapjaira épül.

Az Airbus aktuális árlistája alapján egy A330-200-as 221.7, egy A330-200F 224.8, míg egy A330-300-as 245.6 millió dollárba kerül.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Mindössze másfél éve, tavaly áprilisban jelentette be az Airbus, hogy gyorsít, és havi tízre futtatja fel az A330-as gyártását. Akkorára, amely ütemben egyetlen másik ekkora méretű, vagyis szélestörzsű gép sem készült még. Példának hozva a hasonlóan két-hajtóműves Boeing nagygépet, a 777-est, abból is csak tavaly januárban állt rá az amerikai gyártó a havi 8.3 gépes kibocsátásra.

Az A330-as az európai repülőgépgyár igazi sikertípusa, a két-hajtóműves szélestörzsű kínálat egyik legkeresettebbje, amelyből bevezetése óta összesen 1354 darabot sikerült értékesíteni. A 2013-as év pedig már csak azért is jelentős volt a program számára, mert tavaly júliusban érték el és ünnepelték az ezredik példány átadását, amely egy utasszállító A330-300-as volt.

Idén azonban bejelentésre került, hogy eleget téve a piaci igényeknek, az Airbus felkínálja a gépcsalád továbbfejlesztett, A330neo változatát, amire eredetileg nem igazán készült, hiszen a legújabb, kompozit generációt képviselő A350XWB típusokat szánták utódul, de a légitársaságok komoly érdeklődését figyelembe véve, nem volt mit tenni, érdemesnek találták belevágni az A330neo programjába. A kétféle változatban, A330-800neo és A330-900neo szériákban rendelhető típus a gyári ígéretek szerint 2017 utolsó negyedévében állhat forgalomba.

Érdemes azonban megemlíteni, hogy az A320-as család viszonylatában is érkező NEO-változat egyáltalán nem hozta a gyártási szám csökkentését, sőt az Airbus még feljebb futtatja azt. 2016-ban két lépcsőben, először negyvennégyre, majd negyvenhatra emelik a havi kibocsátást, de ebben fontos tényező, hogy az A320ceo, vagyis a jelenlegi hajtómű opciókkal rendelhető szériára is van még egyértelmű igény. Nemrég például a Qatar Airways adott le egy kisebb, nyolc gépes megrendelést, és más légitársaságoknál sem ritka, hogy az A320neo-ra szóló szerződéseikben bizony A320ceo-k is szerepelnek.

Az ezredik A330-as tavaly készült el a Cathay Pacifc számára, amely egy utasszállító 300-as szériát rendelt és vett át. (Fotó: Airbus) | © AIRportal.hu

Az ezredik A330-as tavaly készült el a Cathay Pacifc számára, amely egy utasszállító 300-as szériát rendelt és vett át.
(Fotó: Airbus)

Az A350-900XWB és egy A330-200-as együtt, repülés közben. (Fotó: Airbus) | © AIRportal.hu

Az A350-900XWB és egy A330-200-as együtt, repülés közben. (Fotó: Airbus)

Az A330-as viszont így, hogy már rendelhető az A330neo és rövidesen az első A350XWB is forgalomba áll, egyre kevésbé játszik a légitársaságok számára mint új rendelésbe leadott gép. Az Airbus összesítő adatbázisából kiolvasható, hogy az idei év szeptemberéig már csak összesen 46 rendelés futott be az A330-as családra: 25 darab A330-200-as és 21 darab A330-300-as utasszállító formájában. A330-200F cargo változatot 2014-ben még nem rendeltek. Ami pedig a teljes hátralékot illeti csupán 69 darab A330-200-as és 154 darab, hosszított törzsű A330-300-as vár még gyártásra, és a 200-as szérián alapuló teherszállító A330-asból csak 11 darabot kell jelen állás szerint megépíteni. Mindeközben az A350XWB-re már 718 darab rendelés van jegyezve. Az A330neo állománya körülbelül 120 gépnél tart. Ügyfél többek közt az Air Asia, az orosz Transaero Airlines, valamint az ALC, a CIT és az Avolon lízingcégek is.

Az A330-as program azonban az NEO mellett is tartogat még újdonságokat, a már gyártásban lévő megnövelt felszállósúlyú változatok mellett készülőben van egy a regionális útvonalakra optimalizált A330-as is, amely főleg az ázsiai, távol-keleti országokban lehet sikeres, ahol a nagy népességszámból, illetőleg a sűrű forgalomból adódóan egy-egy belföldi járaton is szükség mutatkozik a szélestörzsű, „légibusz” kapacitásra.

A jövőre nézve ugyancsak bizakodásra ad okot az a szándéknyilatkozat is, amelyet a héten írt alá az Airbus a legfőbb kínai partnereivel Berlinben. E szerint a repülőgépgyár lehetséges, hogy egy átadóközpontot létesít az A330-as számára Tiencsinben, abban a kínai városban, ahol egy komplett A320-as végszerelősor is üzemel.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!