Az ebolafertőzés veszélye miatt szombattól ellenőrizni fogják a párizsi Roissy repülőtéren a guineai Conakcryból érkező utasokat – jelentette be Marisol Touraine francia egészségügyi miniszter.

„Érkezéskor az egészségügyi személyzet meg fogja mérni az utasok testhőmérsékletét a kiszálláskor, azaz még a repülőtérre való belépés előtt” – mondta csütörtök reggel a tárcavezető az LCI hírtelevízióban. Azt is jelezte, hogy még a fedélzeten minden utasnak ki kell majd töltenie egy egészségügyi kérdőívet, valamint azt, hogy a Conakryba induló járatokon is megerősítik az ellenőrzéseket.

Francois Hollande államfő ezt megelőzően közleményben jelentette be, hogy „Franciaország egészségügyi ellenőrzést léptet életbe a vírus által sújtott térségből érkező járatoknál”. Arra is kitért, hogy Franciaország a guineai hatóságok kérésére újabb központokat fog létrehozni az ebolajárvány kezelésére. Az első ilyen központot Macentában nyitották meg a francia egészségügyi szervek. Ezenkívül Párizs olyan egészségügyi dolgozókat küld az országba, akik a guineai illetéseknek tartanak továbbképzéséket a polgári lakosság védelme érdekében.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!