Október 10-én, az előre tervezett menetrendnek megfelelően elindította az első, Airbus A380-800-as típusával teljesített londoni járatát a Qatar Airways. A dohai légitársaság ezentúl rendszeresen repül a brit fővárosba a világ legnagyobb utasszállító típusával.

London fontosságát a Qatar Airways útvonalhálózatában azon a tényen túlmenően, hogy ide közlekedett a társaság első Airbus A380-as menetrendszerű járata, az is kellőképp jelzi, hogy máris bejelentették, decembertől még egy ilyen óriásgépet állítanak az útvonalra.

Az első A380-as teljesítette QR003-as járat reggel 07:55-kor szállt fel a dohai Hamad repülőtérről és délután 13:15-kor ért földet Londonban, a Heathrow-n, amely már gyakorlott Superjumbo kiszolgáló, hiszen a British Airways gépei mellett több más légitársaság, mint például a Qantas, a Singapore Airlines, vagy az Emirates is közlekedik ezzel a típussal ide.

Az első londoni leszállás, 2014. október 10-én. (Fotó: Qatar Airways) | © AIRportal.hu

Az első londoni leszállás, 2014. október 10-én. (Fotó: Qatar Airways)


A visszafelé tartó QR004-es A380-as délután 15:05-kor száll fel és éjszaka 23:50-kor landol Dohában, a hét minden napján. December 1-jétől pedig már a QR001/QR002 járatpáron is repül majd egy A380-as. Ez ugyancsak napi rendszerességgel 12:50-kor indul és délután 17:30-ra érkezik Londonba, ahonnan 20:30-kor száll fel és másnap reggel 06:15-kor ér földet ismét Dohában.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Qatar Airways 13 darab A380-800-ast rendelt flottája számára. A legelsőt szeptember 17-én vették át Hamburgban. A gépek fedélzetét három-osztályos elrendezésben, egyenként összesen 517 utas szállítására alkalmasan székeztetik. London után a második célpont, amelyre A380-as repül november 1-jétől a francia főváros, Párizs lesz.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!