Az Etihad Airways bejelentette, hogy december 27-én, egy nagyszabású ceremónia keretein belül fog majd debütálni az első Airbus A380-as, valamint a kéthajtóműves Boeing 787-9-as utasszállító repülőgép a menetrendszerinti forgalomban.

Az A380-as debütálása a hamburgi festőhangár előtt. (Fotó: Airbus) | © AIRportal.hu

Az A380-as debütálása a hamburgi festőhangár előtt.
(Fotó: Airbus)

Az Etihad első Superjumbója 2014. szeptember 25-én, az esti órákban került bemutatásra, míg az első hosszabb törzsű Dreamliner is hamarosan csatlakozik a flottához, hogy azután már a vállalat teljesen új festését viselve látogassanak el elsőként a legnépszerűbb európai desztinációkra.

Az Egyesült Arab Emírségek nemzeti légitársasága az előzetes tervek alapján először Londonba fogja közlekedteni az A380-ast, míg az első Boeing 787-9-es által látogatott célállomás Düsszeldorf lesz.

Az újabb példányok átvételét követően az amerikai típusok 2015 nyarától már Moszkvába, és Washingtonba is közlekedni fognak.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A járatnyitással kapcsolatos bejelentések mellett útjára indult a vállalat új terméke is, az Etihad Airways Partners program. Az együttműködésnek köszönhetően a társaság nagyobb üzletfelei, úgy mint az Airberlin, Air Seychelles, Air Serbia, Jet Airways, valamint az Etihad regionális leányvállalataként is ismert Darwin Airline járatain hűségpontokat gyűjthetnek, emellett a társaságok a menetrendek összehangolására is nagy hangsúlyt fognak fektetni, így téve még kellemesebbé az utazást.

A légitársaságok vezetői Abu Dhabiban írták alá az együttműködési szerződést.(Fotó: Etihad Airways) | © AIRportal.hu

A légitársaságok vezetői Abu Dhabiban írták alá az együttműködési szerződést.
(Fotó: Etihad Airways)


James Hogan, az Etihad Airways vezérigazgatója kiemelte, hogy a partnerek azonos üzletpolitikát folytatnak, így az együttműködés nem csak az utasok, hanem a vállalatok dolgozóinak is sok előnnyel fognak járni, így például közös légiutaskísérő és pilótaképzést is szerveznek majd az egységesség, és az azonos szintű, minőségi termékek biztosítása érdekében a partner légitársaságok kínálatában.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!