Az Air France – KLM szeptemberi utasforgalmán éreztette hatását a társaság pilótáinak kéthetes sztrájkja, a Transavia azonban eközben folyamatosan fejlődést mutatott. A téli szezon menetrendjét a sztrájk hatásainak megfelelően újraszervezték.

Szeptemberben összesen 5,7 millió utas választotta az Air France-KLM társaságot, ami 16,3 százalékos csökkenést jelent, ebből kifolyólag az összbevétel és a felkínált kapacitás hányadosa (RASK) is csökkent a 2013-as évi szeptemberi adatokhoz képest. A Transavia mutatói azonban jelentősen javultak: 1,1 millió utas választotta a légitársaságot szeptemberben, ami 10,2 százalékos növekedést jelent. A felgyorsult fejlődés következményeként továbbá a Transavia franciaországi kapacitása 21,4 százalékkal emelkedett. A teherszállítás terén az egy tonnakilométerre jutó egységbevétel (RATK) alacsonyabb értéket mutat, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

A pilótasztrájk hatásait a harmadik negyedév üzleti eredményeire jelenleg 350 és 320 millió euró közé becsülik a légitársaságnál. A becslések szerint az AF-KLM társaság fokozatosan csökkenti a sztrájk során felmerült késéseket, ugyanakkor kidolgoztak egy stratégiai fejlesztési tervet a 2014-2015-ös téli szezonra (2014. október 26-tól 2015. március 28-ig terjedő időszak); az ülőhely-kapacitás (ASK) várhatóan 0,7 százalékkal fog növekedni, amely +0,1 százalékot jelent majd az utasforgalomra nézve (Air France, Hop és KLM) és +13,3 százalékot a Transaviára vonatkozóan.

Az Air France sztrájk utáni „We are ready” videója


Forrás: Air France YouTube Csatorna

A hosszútávú kapacitás nagyjából stabil marad (+0,3 százalék), de nagyon célzottan fejlesztik majd, amelynek része lesz az idén nyáron, a GOL légitársasággal együttműködésben elindított Párizs-Brazíliaváros járat és további Amszterdam-Atlanta járatok is, valamint A380-as típusok üzembe helyezése az Abidjan-i vonalon, és a tokiói Haneda repülőtér további fejlesztése.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A rövid-és középtávú járatok kapacitása, amelyek a párizsi CDG-ről és az amszterdami Schiphol repülőtérről indulnak, enyhén növekszik majd (+3,1 százalék), köszönhetően az amszterdami hálózat növelésének, akárcsak a nyár folyamán. További fejlemény még a nyáron Amszterdamból indított Torino, Bilbao és Zágráb desztinációk, valamint a párizsi Stavenger járat fejlesztése a téli időszak alatt, eközben viszont Amszterdamból már Bergen, Billund, Moszkva és Bordeaux városába is indítanak majd járatokat.

Az AF-KLM társaság fokozatosan csökkenti a sztrájk során felmerült késéseket, ugyanakkor kidolgoztak egy stratégiai fejlesztési tervet a 2014-2015-ös téli szezonra (2014. október 26-tól 2015. március 28-ig terjedő időszak); az ülőhely-kapacitás (ASK) várhatóan 0,7 százalékkal fog növekedni, amely +0,1 százalékot jelent majd az utasforgalomra nézve (Air France, Hop és KLM) és +13,3 százalékot a Transaviára vonatkozóan.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!