Flottájának átmeneti bővítését határozta el Svájc nemzeti légitársasága, a Swiss International Airlines vezetése – értesült a ch-aviation.

Nem enged az Etihad Regional szorításának a regionális piacon Svájc vezető légitársasága, a Swiss International Airlines.

A Lugano-Genf útvonalon egy, az Austrian Airlinestól bérelt Q400-as típusú turboprop repülőgéppel terveznek napi három járatot lebonyolítani a viszonylaton.

A fuvarozó láthatóan képes bármit megtenni az Etihad által felvásárolt és új márkanevet kapott Darwin Airlines terjeszkedése ellen, ennek ékes példája ez a mostani, wet-lease típusú bérlés keretben megkötött üzlet.

A Swiss saját flottájában nem üzemeltet légcsavaros gépeket, viszont már korábban is igénybe vette az Austrian Airlines szolgáltatásait, hiszen korábban is vendégeskedett már Q400-as repülőgép a svájci fuvarozónál, melyet szintén az osztrák vállalattól vettek kölcsön.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!