A Budapest Airport tovább erősödik és következő célpontjaként transzatlanti járat nyitását tűzte ki célul, minderről Kam Jandu, a Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret üzemeltető vállalat kereskedelmi igazgatója nyilatkozott a Routes Online-nak a World Routes 2014 konferencián.

A World Routes szakmai fórum idén ünnepelte huszadik évfordulóját. Idén Chicagóban került megrendezésre, ahol a légiközlekedési ipar minden szektorából fogadtak illetékeseket, így több száz légitársaság, repülőtér és turisztikai és polgári légközlekedési hatóság is képviseltette magát a többnapos eseményen. Ez minden évben remek lehetőséget nyújt a légikikötők és légifuvarozók számára, hogy újabb kapcsolatokat építsenek és ezáltal újabb útvonalak indítását segítsék elő.

A Budapest Airport is képviseltette magát ezen a konferencián, ahol Kam Jandu nyilatkozott a már említett szakmai portálnak többek közt arról, hogyan képzelik el a jövőt a hosszútávú járatokat illetően. Ez Budapest szempontjából kardinális kérdés lehet, hiszen 2012 márciusa óta Magyarország legforgalmasabb légikikötője hosszútávú útvonal nélkül üzemel, sem az Egyesült Államok, sem pedig a Távol-Kelet nem elérhető hazánkból közvetlen légikapcsolattal.

Az American Airlines Boeing 767-300-as repülőgépe távozik New York felé a Liszt Ferenc repülőtérről még 2011-ben. (Fotó: Kovács Gábor - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Az American Airlines Boeing 767-300-as repülőgépe távozik New York felé a Liszt Ferenc repülőtérről még 2011-ben. (Fotó: Kovács Gábor – AIRportal.hu)


Budapest a legnagyobb európai uniós főváros, amelynek repülőtere nem üzemeltet közvetlen járatot New York városába, ennek elsődleges oka a nemzeti légitársaság hiánya is. Erre utalhat, hogy az American Airlines – amely 2012 júniusában tervezte újraindítani a 2011-es téli menetrendig üzemeltetett New York-Budapest útvonalát – a Malév csődje után pár nappal bejelentette visszavonulását a Liszt Ferenc repülőtérről. Az utolsó nagy érvágás végül 2012 márciusában jött el a Hainan Airlines kivonulásával és a Budapest-Peking járat bezárásával.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Jandu elmondása szerint a Budapest Airport következő feladata egy transzatlanti járat Budapestre való csábítása, amely valószínűleg egy lépéssel előremozdítaná a repülőteret. Napjainkban egyetlen légitársaság nem közlekedik szélestörzsű repülőgéppel, amely szintén egyfajta presztízskérdés, ez azonban október 27-étől megváltozik, hiszen az Emirates megkezdi a Dubaj-Budapest útvonalának üzemeltetését Airbus A330-as típusú gépekkel.

A Liszt Ferenc repülőtér számára fontos lehet a járatfejlesztés a hosszútávú célállomásokra, kifejezetten a sajtóban megjelent hírek után, melyek szerint Belgrád már akár a jövő év végétől magáénak tudhat egy transzatlani járatot, amely a régióban igencsak kiemelkedő előnyt adna déli szomszédainknak. Ehhez természetesen az Air Serbia fejlődése is hozzájárul, melynek köszönhetően a Nikola Tesla nemzetközi légikikötő idén márciusban a leggyorsabban fejlődő fővárosi légikapu volt a 34%-os utasforgalmi növekedéssel.

Vajon az Air Serbia jövő év végén nyíló transzatlanti járata hogyan hat majd Budapest esetleges USA-ba irányuló útvonalára? (Fotó: Bodorics Tamás - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Vajon az Air Serbia jövő év végén nyíló transzatlanti járata hogyan hat majd Budapest esetleges USA-ba irányuló útvonalára? (Fotó: Bodorics Tamás – AIRportal.hu)


Habár a Malév megszűnésével a számadatok csökkenése nem csupán a repülőtér utasforgalmában jelentkezett, de a turizmus is megérezte a csődöt. Ez később viszont a low-cost modellben működő légitársaságok versenyének köszönhetően felemelkedett, az átszálló utasforgalom helyett több olcsón, de hazánkba repülő utas érkezett.

Mindezek mellett a folyami hajótúrák rohamos elterjedésének köszönhetően az amerikai és kanadai hajóvendégek is egyre nagyobb számban érkeznek Budapestre, akik jelenleg kénytelenek európai átszállással megközelíteni Magyarországot. Egy New Yorkból közvetlenül fővárosunkba közlekedő járat megkönnyítené számos vendég utazását is, és valószínűsíthetően ezen járatok nem maradnának repülőutas nélkül.

Lehetséges céldátumról még csak találgatni sem érdemes, hiszen a légiközlekedési szakma jelenleg semmilyen konkrétabb információval nem rendelkezik a témával kapcsolatosan. Mi csak reménykedhetünk, hogy a közeljövőben újra megjelennek Budapesten a szélestörzsű repülőgépek, és nemcsak az Emirates, hanem egy egyesült államokbeli légitársaság színeiben.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!