Mostantól nem kell azoknak az utasoknak aggódniuk, akik az amszterdami Schiphol repülőtérre érkeznek, ugyanis a KLM olyan alkalmazást fejlesztett ki, mely pillanatok alatt megmutatja, hogy a gép elhagyása után hol tudnuk átszállni a következő járatra, vagy éppen hol találjuk a kijáratot.

Az applikáció a Holland Királyi Légitársaság legnagyobb bázisán használható, melynek egész területén ingyenes WiFi várja az utasokat, így téve mindenki számára elérhetővé a térképet az okostelefonokra, vagy táblagépekre.

A vállalat úttörőnek mondható kezdeményezése az internetkapcsolat aktiválása, valamint a Bluetooth bekapcsolása után automatikusan felajánlja segítségét az utasoknak a következő beszállókapu, vagy a business lounge-ok megkeresésére.

Az alkalmazás az elmúlt hónapokban került tesztelésre, így a hivatalos bejelentés után már mindenki a hiba nélkül üzemelő programot használhatja, de a cég szakemberei folyamatosan frissíteni és finomítani fogják azt, a hatékonyság megtartása érdekében.

A szolgáltatást egyelőre csak az Android operációs rendszert alkalmazó készülékeken lehet igénybe venni, ám rövidesen kiadásra kerül az iOS-t támogató verzió is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!