Nincs elég utas, ezért ritkítja Buenos Aires-i járatainak számát a British Airways, amely a jövő nyári menetrendjétől már nem naponta, hanem csak heti ötször közlekedik London és az argentin főváros között. Az utóbbi időben több más légitársaság is hasonló döntést hozott.

A brit légitársaság elhatározása értelmében március 31-től kezdődően a keddi és csütörtöki napokon már nem lesznek Londonból Buenos Airesbe járatok. A flotta Boeing 777-es típusai, amelyek az argentin fővárosba közlekedő járatokat szokták teljesíteni csak hétfőnként, szerdánként, péntekenként, szombatonként és vasárnaponként indulnak majd.

A British Airways szóvivője a BusinessTraveller magazin érdeklődésére megerősítette, hogy a jövő nyári menetrendtől életbe lépő változtatást a járat iránt mutatkozó kereslet indokolja. A lap kitér rá, hogy az elmúlt időszakban több légitársaság is hasonló döntést hozott.

A British Airways-zel egy légiszövetségben működő American Airlines például a múlt héten érvényesített olyan korlátozást, amely szerint az Argentínába irányuló járataira legfeljebb csak 90 napra előre lehet jegyet foglalni. A South African Airways pedig márciusban felfüggesztette Buenos Aires-i járatait, ugyancsak az alacsony utasszámra való hivatkozással, akárcsak a múlt évben az amerikai United Airlines, amely az argentin fővárosba New Yorkból közlekedő járatát törölte.

Argentína nemzeti légitársasága, az Aerolíneas Argentinas Londonba ugyan nem, de New Yorkba rendszeresen teljesít járatokat tavaly december 15-e óta, amikor újra felvették a várost az útvonalhálózatba. A flotta Airbus A330-200-as típusai a hét minden napján repülnek a John F. Kennedy repülőtérre. Európában pedig két spanyol desztináció, Madrid és Barcelona mellett az olasz fővárosba, Rómába is vannak Aerolíneas Argentinas járatok.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A dél-amerikai ország gazdasági helyzete a 2001-ben bekövetkezett államcsőd után idén júliusban ismét a szakadék szélére került. A súlyosan eladósodott Argentína technikai csődbe futott, miután nem fizette ki lejáró határidejű tartozásait. Az országot a hatalmas infláció és a korlátozott dollárvásárlásból keletkező kettős árfolyam sem tette népszerűvé a befektetők, sem pedig a turisták körében, többek közt ezért is eshetett vissza a légi járatok forgalma.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!