A Kínai Délkelet-Európai Üzleti Szövetség (CSEBA) által egy kínai üzleti delegáció horvátországi látogatása során bejelentésre került, hogy a téli hónapoktól közvetlen charter járatok indulnak Csungking városából Horvátországba. A több hónapos szervezés után most úgy tűnik, hogy tényleg lesz összeköttetés Kína és délnyugati szomszédunk között, mégha nem is menetrendszerűen.

A CSEBA meghívására Horvátországba érkezett delegáció egy hetet töltött az országban, ahol kormányzati illetékesekkel való egyeztetéseket folyattak, valamint nyaraló paradicsomokat is meglátogattak. A látogatásuk során került megerősítésre a járatindítással kapcsolatos hír, amelyről konkrétabb információ egyelőre nem látott napvilágot, sem az üzemeltető légitársaságról, sem pedig az első charter járat indulásáról.

Annyit azonban megtudtunk, hogy a járatok tíznaponta követik majd egymást, esetleg havi két-három alkalommal érkeznek majd Zágráb vagy Dubrovnik repülőterére. Habár Csungking városa sokaknak nem lehet ismerős, azonban a 29 milliós lakossággal rendelkező település és agglomerációs körzete Kína délnyugati régiójának a fővárosa, ahonnan nagy érdeklődés mutatkozik a dalmát térség iránt. A most megerősített járatindításról a szövetség jövő hétre ígért bővebb tájékoztatást. Csungking mellett Pekingből és Shanghajból is összekötné Horvátországot a CSEBA, erről azonban egyelőre még folynak a tárgyalások.

A kínai turisták számára teljes nyaralócsomagot kínálnak majd, amely többek közt hajóutakat, valamint téli sportolási lehetőségeket is tartalmaz majd. Ratomir Ivčić, a Horvát Turisztikai Tanács elnökének nyilatkozata szerint ez csupán “a kezdete egy kíváló együttműködésnek”, amely új piacokat nyit meg számukra. A kínai látogatók száma 38%-kal nőtt az év első nyolc hónapja során, amely tovább nőhet a charter járatnak köszönhetően. Egy ilyen légi összeköttetés jó hatására remek példa a koreai vendégek számának növekedése, mely egyértelműen a Korean Air által üzemeltetett Szöul-Zágráb charter útvonalnak köszönhető.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
A Hainan Airlines Airbus A330-300-as repülőgépe az utolsó budapesti járat alkalmával 2012 márciusában. Vajon Horvátországban jelennek meg legközelebb? (Fotó: Kovács Gábor - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A Hainan Airlines Airbus A330-300-as repülőgépe az utolsó budapesti járat alkalmával 2012 márciusában. Vajon Horvátországban jelennek meg legközelebb? (Fotó: Kovács Gábor – AIRportal.hu)


Horvátország számára fontos lehet ez a mostani légi kapocs, hiszen egy működőképes és sikeres charterjárat a jövőben akár menetrendszerűvé fejlődhet, legalábbis a kormányzatnak nagy reménye van ebben. A Kínával való üzleti kapcsolat erősítése abból a szempontból is kifejezetten fontos lehet, hiszen a privazitáció alatt álló Croatia Airlines iránt számos távol-keleti légifuvarozó fejezte ki érdeklődését, így a China Southern Airlines és a Hainan Airlines is. Amennyiben a mostani charter járat hozza az elvárt eredményeket és a megfelelő számú kínai turistákat, úgy az pozitív hatással lehet a kínai vállalatok befektetési kedvére is, ezáltal a már 1 éve az értékesítéssel küszködő horvát nemzeti légitársaságra is.

Délnyugati szomszédaink számára továbbá azért is nagy lehetőség ez a mostani légi összeköttetés, mert a környező országokból csupán Ausztriából érhető el Kína közvetlen járattal, azonban nem csupán charter járatokkal, hanem menetrendszerűen, mind az Austrian Airlines, mind pedig az Air China színeiben. Magyarországra 2012 márciusáig közlekedett a Hainan Airlines, amely a Malév csődjét követően nem látott további potenciált Budapestben, ezért a korábban a magyar légifuvarozóért is érdeklődő kínai vállalat beszüntette útvonalát, ezzel lezárva a hosszútávú járatok korszakát Ferihegyen.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!