Szomorú nap lesz a repülés történelmében az idei év október huszonötödikéje, ugyanis útjára indul Amszterdamból a holland királyi légitársaság utolsó McDonnell Douglas MD-11-es által teljesített menetrendszerinti járata a kanadai Montréal városába.

A légitársaság összesen 10 darab MD-11-est üzemeltetett, melyek közül a legidősebb példány 1993. december 7-én került átadásra, és a PH-KCA lajstromjelet kapta.

Jelenleg viszont már csak három aktív példány található a flottában, melyek a vállalat kanadai desztinációira közlekednek, mint például Montréal, vagy Toronto. A típus kivonása a repülőgépek magas életkora miatt szükséges, valamint az egyre növekvő üzemeltetési költségek is nagy szerepet játszanak benne, ugyanis az MD-11-esek három hajtóművel vannak felszerelve, ami miatt fogyasztása nagyobb, mint a modernebb utasszállítóké. A harmadik erőforrás, mely a függőleges vezérsíkba lett telepítve egyben a típus különleges ismertetőjele is.

A KLM új utasszállító repülőgépei, mint például az Airbus A330-300-as, és a Boeing 777-300-as típusok érkezése miatt is vált elkerülhetetlenné az ikonikus „Tri-Holer”, azaz a három hajtóműves repülőgépek leselejtezése. A jelenleg üzemelő példányok ily módon már nem sokáig lesznek az égbolt díszei, és a végső búcsú után sajnálatos módon az Egyesült Államokba repülnek, ahol majd szétbontásra kerülnek.

A királyi vállalat azért szeretne méltó módon búcsúzni a szeretett repülőgépeitől, így három darab búcsúrepülést is szervez azok számára akik még utoljára szeretnék érezni, hogy milyen is a világ utolsó utasszállító MD-11-es gépén utazni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A PH-KCK lajstromjelű MD-11-es Amszterdam repülőterén. (Fotó: Bodorics Tamás - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A PH-KCK lajstromjelű MD-11-es Amszterdam repülőterén. (Fotó: Bodorics Tamás – AIRportal.hu)


A járatok november 11-én fognak indulni Amszterdamból, majd körülbelül egy egyórás repülés után ugyanoda fognak visszatérni. A jegyeket 111 euróért értékesítették, és a múlt idő sajnos nem véletlen, ugyanis az árusítás meghirdetett időpontja, azaz 2014. szeptember 16-án 11 óra 11 perc után mindössze három perc kellett ahhoz, hogy az összes ülőhely beteljen a járatokon.

Ez is azt támasztja alá, hogy mennyire közkedvelt a McDonnel Douglas MD-11-es, és hogy ismét egy nagyszerű típusnak int búcsút az ipar, mely szolgálata alatt több millió utast juttatott el a légitársaság célallomásaira.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!