Idén ünnepli alapításának negyvenedik évfordulóját a Repülés Baráti Köre, amely a Fővárosi Művelődési Ház Kisközösségi Napján, szeptember 27-én, szombaton tartja születésnapi összejövetelét, ahová szeretettel várnak minden a repülés és kiváltképp a magyar légiforgalom iránt érdeklődőt, kicsiket és nagyokat egyaránt.

A magyar légiforgalom történetéről szóló előadás plakátja. (Forrás: RBK) | © AIRportal.hu

A magyar légiforgalom történetéről szóló előadás plakátja. (Forrás: RBK)

A Repülés Baráti Köre négy évtizeddel ezelőtt, 1974 októberében jött létre. Magyarországon ez volt az első repüléstörténettel foglalkozó, önállóan szerveződött civil csoportosulás, amely a mai napig is működik és egyébként minden hónap első szombatján tartja összejöveteleit.

Születésnapi rendezvényüket ez alkalommal a Fővárosi Művelődési Ház (Budapest XI. ker. Fehérvári út 47.) Kisközösségi Napjának programsorozatára fűzték fel, amely egy családi jellegű nyílt napként szeptember 27-én, reggel 09:00-tól délután kb. 17:00-ig várja az érdeklődőket. Ezen a napon a Házban működő más klubok is bemutatkozót tartanak, gyerekszínház és más egyéb kézműves programok is lesznek.

A Repülés Baráti Köre Szűcs Ferenc, az FMH igazgatójának részvételével délelőtt 10:00-kor nyitja meg Vincze Ferenc, festő-, és grafikusművész „Ecset és Aviatika” című kiállítását, amely október 21-ig áll nyitva a látogatók előtt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ezt követően, délután 14:00-kor veszi kezdetét Zsille Péter, légiközlekedési szakíró, a Repülés Baráti Köre alapítójának előadása a magyar légiforgalom történetéről. A kötetlen jellegű, beszélgető előadás az 1920-as évektől egészen napjainkig, vetített fotókkal gazdagon illusztrálva tárgyalja majd a témát.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!