A fapados légitársaságok jogosan számolnak fel plusz költséget az utasaik által feladott csomagok után – állapította meg az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága csütörtökön nyilvánosságra hozott ítéletében, az egyik spanyol fapados légitársaság, illetve a spanyol fogyasztóvédő hatóság és az egyik spanyol bíróság közötti jogvita kapcsán.

A jogi eljárást egy 2010-ben történt ügy kapcsán indította el egy spanyol állampolgár, aki sérelmezte, hogy a spanyolországi La Corunából Amszterdamba tartó járatra vásárolt jegyének árán túlmenően a Vueling Airlines spanyol légitársaság 40 euró plusz díjat számolt fel a csomagjaiért. Az utas arra hivatkozott, hogy a spanyol törvények értelmében a légitársaságok utasai a jegy árában megjelölt összegen túl semmilyen más költséggel nem terhelhetőek.

Ítéletében az Európai Bíróság hangsúlyozta, hogy az európai uniós jog felülírja az egyes országok nemzeti jogalkotását. „A csomagok feladása nem elkerülhetetlen, ugyanakkor előre jól bekalkulálható eleme az utazásnak, és ennek díja nem más, mint plusz költség egy kiegészítő szolgáltatásért” – állapította meg a testület.

A bíróság arra is utalt, hogy az európai fapados légitársaságok többsége már hasonlóan jár el, azaz plusz összegeket számol fel a feladott csomagok után, ami az utasok egy részét arra ösztönzi, hogy takarékossági okokból csupán egy kézitáskával induljanak útnak. Ezt a körülményt figyelembe véve az egyes utas csomagjainak szállítása a légitársaság részéről nem „kötelező” feladat – hangsúlyozta a testület.

A fapados társaságok ugyanakkor a kézipoggyászt nem fizettethetik meg külön, az ugyanis mindaddig „kötelezőnek” minősül, amíg nem lép túl egy bizonyos méretet – tette hozzá a luxembourgi bíróság.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!