Az Air France vezetősége szerint a pilóták sztrájkja miatt csütörtökön is törölni kell a járatok 60 százalékát, annak ellenére, hogy a kormány a megmozdulás befejezésére kérte a francia légitársaságot.

Kapcsolódó cikk, előzmény Szerdán is folytatódik az Air France-sztrájk

A vezetőség szerdai bejelentése szerint a járatok 42 százaléka fog csak közlekedni csütörtökön, amely minimális javulás a szerdai helyzethez képest, amikor is a járatok 60 százalékát törölték. A ferihegyi járatinformációs rendszer szerda délutáni tájékoztatása szerint szerdán és csütörtökön mind a hat budapesti járatát törölte az Air France.

A szakszervezetekkel folyó tárgyalásokat szerdán egyik fél sem kívánta kommentálni.

Manuel Valls miniszterelnök úgy vélte, hogy a pilótasztrájk súlyos hatásossal van a cégre és Franciaország vonzerejére. „Be kell fejezni ezt a sztrájkot, amely súlyos hatással van az Air France-ra, a vállalat pénzügyi helyzetére, valamint hazánk imázsára és vonzerejére” – mondta a kormányfő a France Inter közszolgálati rádióban. „Sajnálatos, hogy egyetlen csoportnak, jelen esetben a pilótáknak, sikerült az egész országban lebénítania a légiközlekedést. Az Air France jövője a tét, és a szociális párbeszéddel kiutat kell találni ebből a konfliktusból” – tette hozzá.

Véleménye szerint a sztrájkot a franciák sem támogatják. Valls arra kérte a pilótákat, hogy üljenek vissza a tárgyalóasztalhoz és tegyenek lépéseket a kiút érdekében.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A pilótákat az Air France fapados légitársasága, a Transavia fejlesztése aggasztja, ugyanis a nemzeti légitársaság gépeket tervez átadni a fapados cégnek, ahol a pilótákat kedvezőtlenebb szerződéssel foglalkoztatják. A szakszervezetek szeptember 22-éig tervezik folytatni a munkabeszüntetést.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!