Al Baker átvette az első A380-ast, és újabb rendelést is kilátásba helyezett a tegnapi hamburgi ceremónián, amelyen az Airbus a tizenkettedik Superjumbo üzemeltetőt avathatta a Qatar Airways személyében.

Akbar Al Baker, a Qatar Airways és Fabrice Brégier, az Airbus elnök-vezérigazgatója a szeptember 16-i A380-as átadási ceremónián Hamburgban. (Fotó: Airbus) | © AIRportal.hu

Akbar Al Baker, a Qatar Airways és Fabrice Brégier, az Airbus elnök-vezérigazgatója a szeptember 16-i A380-as átadási ceremónián Hamburgban.
(Fotó: Airbus)


Az első két, átadásra kész Qatar A380-as egymás mellett. (Fotó: Airbus) | © AIRportal.hu

Az első két, átadásra kész Qatar A380-as egymás mellett. (Fotó: Airbus)

Az ötcsillagos katari légitársaság a klasszikus három-osztályos elrendezéssel kérte A380-as Airbusait, amelyek így összesen 517 utas szállítására alkalmasak: a felső fedélzeten a prémium utasoknak helyet adva, 48 business és 8 first class üléssel, valamint az ide jegyet foglalók számára kialakított exkluzív, bőr kanapés társalkodó, illetőleg bárhelyiséggel. A felső fedélzet hátsó részén, valamint az alsón teljes hosszában pedig 461 turista osztályú utasnak van férőhely a négy-hajtóműves óriásgépen.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ha már hajtómű, akkor érdemes megemlíteni, hogy a Qatar Airways a kétféle választható, a Rolls-Royce Trent 900 és az Engine Alliance GP7200 közül az utóbbit választotta, így mind a 10 darab A380-800-as gépüket ezzel, a katalógus adat szerint egyenként 311kN tolóerő leadására képes erőforrással szereltetik.

Az A380-as első osztálya vadonatúj kabintermék, amelyet a berlini ITB-n mutattak be, a business egyenesen a Boeing 787-es Dreamlinerekről érkezik, míg a turistára is új generációs ülések kerülnek

Akbar Al Baker, a Qatar Airways vezérigazgatója a gépátvételi ceremónia sajtótájékoztatóján amellett, hogy elmondta, nagy öröm számukra az A380-as bevezetése, amely egy új fejezetet nyit a légitársaság szerinte egyébként is páratlan szolgáltatási színvonalában, ráadásul még tovább emeli Doha szerepét, mint a térség jelentős elosztó-központját.


Forrás: Qatar Airways YouTube Csatorna

A hivatalos közlemények és a fotók már csak az örömről és büszkeségről szólnak, de aligha feledhető, hogy a Qatar Airways eredetileg már júniustól kezdődően szolgálatba szerette volna állítani az első A380-asait, de a társaság nem talált mindent rendben a gépek fedélzetével, a kabinberendezéssel, ezért annak korrekciója okozta a három hónapos csúszást, legalábbis ezt adták publikus magyarázatul az elmúlt hetekben.

Akbar Al Baker és Fabrice Brégier a sajtótájékoztatón kezükben egy nagyméretű A380-800-as modellel. (Fotó: Qatar Airways) | © AIRportal.hu

Akbar Al Baker és Fabrice Brégier a sajtótájékoztatón kezükben egy nagyméretű A380-800-as modellel. (Fotó: Qatar Airways)


Egymás meleltt a két katari A380-as az Airbus hamburgi bázisán. (Fotó: Qatar Airways) | © AIRportal.hu

Egymás meleltt a két katari A380-as az Airbus hamburgi bázisán. (Fotó: Qatar Airways)

Mint ahogy az is igaz, hogy azt megelőzően az új dohai repülőtér nyitási késedelme miatt kellett a gépek átvételét halasztani, de mostanra már tényleg minden az új típus dicső forgalomba állításáról szól.

London és Párizs, aztán New York

Azt, hogy már a második gép is készen van, azzal a kicsit sem feltűnésmentes hangsúllyal hozták a nagyvilág tudtára, hogy a tegnap átadott gép mellé rögtön odaparkolták azt is. Al Baker pedig már arról beszélt, hogy egyáltalán nem kizárt, lehívják majd a további három gépre szóló opciós rendelésüket is, de előtte látniuk kell, miként teljesít az A380-as. Ha a várakozásaiknak megfelelő lesz, akkor akár további példányokra is szerződhetnek.

A program szerint holnap, vagyis szeptember 18-án készülnek hazarepülni az első A380-ast Dohába, ahol az idén átadott vadonatúj Hamad repülőtér várja majd a nemzeti flotta immáron legnagyobb típusát, amely várhatóan október 10-én a londoni járaton fog debütálni, de előtte minden bizonnyal lesznek majd regionális jellegű próbautak a személyzet gyakorlatszerzése érdekében, így valószínű, hogy például Dubaj reptere már a Heathrow előtt fogadhatja a katari A380-ast.


Forrás: Qatar Airways YouTube Csatorna

A második gép dedikált célpontja Párizs lesz, amelyet követően egy ezeknél is hosszabb távú útvonalra, New Yorkra is ráállítják a típust. Mindez azért is válik lehetővé, mert a Qatar az év végéig bezárólag négy A380-ast készül átvenni, azaz csaknem a megrendelt flotta fele rendelkezésre fog állni még az idén. Felgyorsulnak hát az események, sőt az új, kompozit generációt képviselő Airbus, az A350XWB is november végére, decemberre várható a flottába.

Hivatalosan egyelőre nincs róla szó, de az A380-asok megjelenésével és a flotta sorozatos új típusokkal való feltöltésével előbb-utóbb az A340-600-asok búcsúja is elérkezhet, az ugyanis már biztos, hogy a két európai top célponton, Londonban és Párizsban az A380-as az A340-eseket váltja majd.

Az Öböl-menti három nagy közül a Qatar másodikként lép az A380-as üzemeltetők előkelő táborába. Az Emirates volt az első, amely már 2008 óta repüli a típust, sőt a világon legnagyobb üzemeltetőként. Az Etihad Airways pedig a Qatar után csatlakozik a klubba, várhatóan még az év végéig bezárólag.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!